Helyi közélet

2017.12.21. 17:03

Nem csak dalban jeleskedtünk

Dombrád - A napokban tartotta évadzáró ünnepét a Dombrádi Református Énekkar és a „Nyitott Ajtó Misszió”.

Dombrád - A napokban tartotta évadzáró ünnepét a Dombrádi Református Énekkar és a „Nyitott Ajtó Misszió”.

Sipos Kálmánné református lelkész, kórusvezető köszöntötte a névnaposokat, majd ismertette a „szeretet­éneklési szolgálatunk” további szerepléseit. Somogyvári Miklósné, a misszió vezetője csokorba szedte az ötéves tevékenységünket. Számos alkalommal és formában végeztünk karitatív munkát, beteglátogatások, szépkorúak köszöntése, karácsonyi szeretetcsomag készítése, adományozó látogatás a Fényeslitke Református Idősek Otthonában, templomdíszítés, csoportépítő összejövetelek… Énekkarunk 5 éves teljesítménye dióhéjban: a helyi református gyülekezetben énekkel szolgáltunk ünnepeken, istentiszteleteken, énekeltünk több kárpátaljai gyülekezetben is, és nagy sikert arattunk az I. Tornyospálcai Református Énektalálkozón. Ott voltunk Újdombrádon, a település adventi gyertyagyújtásán, de szolgáltunk a Dombrádi Dr. Bereczky Zsigmond Református Általános Iskola karácsonyi ünnepségein is.

Mindezekről albumot készítettünk az utókor számára, amit a református lelkészi hivatalnak ajánlottunk fel. A fényképalbum értékét emeli, hogy két olyan fotó nyitja, ami kb. hetven éve készült, és két mai énekkari tag szülei láthatók az akkori kórusban. Kívánom, hogy tovább éljen gyülekezetünkben az őseink által elindított csodálatos énekkari éneklés! Sipos Kálmánné lelkész, kórusvezető és Somogyvári Miklósné misszióvezető, s jómagam nevében áldott karácsonyi ünnepeket kívánok!

- Pásztorné Bodor Katalin, misszióvezetőségi tag -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában