Helyi közélet

2018.01.16. 14:01

Disznótor a Múzeumfaluban: kolbászt töltöttek a régészek

Nyíregyháza - Erősítették a szakterületek közötti együttműködést és a baráti kapcsolatokat is.

Nyíregyháza - Erősítették a szakterületek közötti együttműködést és a baráti kapcsolatokat is.

Hullottak a disznók hétfőn a Sóstói Múzeumfaluban. Ezúttal mindössze két állat járt pórul, ennyi kellett ugyanis a múzeumi dolgozók vendégül látásához.

Korábban nem volt szokás a csapatépítés a Jósa András Múzeumban; amióta dr. Rémiás Tibor az igazgató, immár a harmadikat tartották, a felvidéki kirándulás és a Tokaj–Nyíregyháza kerékpárút felavatása után ezúttal egy disznótoron „csiszolódtak össze” a máskor külön dolgozó szakemberek.

Zsebünkben a történelmünk

– A rendezvényre meghívtuk a miskolci Herman Ottó Múzeum munkatársait is – mondta dr. Rémiás Tibor, aki kapocs a két intézmény között: 25 évig volt a miskolci intézmény munkatársa osztályvezetőként, illetve igazgatóhelyettesként. Ugyancsak eljött a kassai Kelet-Szlovákiai Múzeum, Lengyelországból a rzeszówi, a Partiumból a szatmárnémeti múzeum delegációja, ekképp nemzetközi szakmai találkozóvá téve a csapatépítést.

– A szakmai és baráti kapcsolatok erősítése mellett jó alkalom ez arra is, hogy egyeztessük az idei kiállításokkal, kiadványokkal, konferenciákkal kapcsolatos kérdéseket – mondta a Jósa András Múzeum igazgatója, s megosztott néhány konkrétumot is.

– Kevesen gondolnak rá, hogy a zsebünkben hordjuk a nemzetünk történelmét – vagyis a történelmi alakokat a bankjegyeinken – ebből kiindulva a lengyel kollégákkal és a nemzeti bankjuk támogatásával forint–zloty kiállítást rendezzünk. Egyeztetünk arról, hogy a partnerintézmények miképpen vesznek részt a Jósa-múzeum 150. évfordulóján esedékes rendezvényeken, s keressük a módját, hogyan invitáljunk a segítségükkel minél több felvidéki, kárpátaljai és partiumi látogatót a nálunk március 27-e és április 15-e között látható Seuso-kiállításra.

Élővé tenni a hagyományokat

A múzeumpedagógusok további csapatépítő játékokkal készültek, a kislétai magtárban pedig Barsi Csaba és az Agyagbanda gondoskodott a talpalávalóról, ugyancsak a Herman-múzeum ­képviseletében. A banda elhúzta dr. Kovács Ferenc nótáját is.

– A hagyományokat úgy ápolhatjuk a legjobban, ha élővé tesszük őket, ez ma kiválóan sikerült – értékelt a megyeszékhely polgármestere, s hozzátette: a rendezvény fontos hozadéka az is, hogy Nyíregyháza szorosabbra fűzte a testvérvárosi kapcsolatát Rzeszów-val, ezúttal a múzeumok terén. Dr. Kovács Ferenc végezetül elárulta: a Sóstói Múzeumfaluban hamarosan további disznók halálára számíthat a közönség…

A hagyományok faluja

– A tél a disznóvágások időszaka; akárcsak máskor, ezúttal is felelevenítjük a hagyományokat. A csapat­építés keretében a múzeumok dolgozói – két böllér irányításával – hagyományos eszközökkel és módszerekkel dolgozzák fel az állatokat – ezt dr. Szabó Sarolta, a rendezvénynek otthont adó Sóstói Múzeumfalu igazgatója mondta, s ­megemlítette: a hurka és a kolbász például az anarcsi porta kemencéjében sült készre.

KM-HP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában