Helyi közélet

2018.01.16. 13:07

Nyíregyháza ad otthont a február 17-i disznótoros fesztiválnak

Nyíregyháza - Támba Miklós abban a szúrásban döntött. Szép volt, jó volt, de ennyi volt – ekképpen összegezte magában azt a korszakot, ami lezárult.

Nyíregyháza - Támba Miklós abban a szúrásban döntött. Szép volt, jó volt, de ennyi volt – ekképpen összegezte magában azt a korszakot, ami lezárult. Tizenhat sikeres Száncsengés és Böllérverseny elnevezésű programnak adott otthont hat hektáron a Napkorona Udvarház, ahol az idén új szelek fújnak. Az ötletgazda ugyanis úgy határozott, hogy vált, és új alapokra helyezi a határokon túl is népszerű rendezvényt. A magával ragadó hangulat, az ízek kavalkádja ezúttal a Sóstói Múzeumfaluba költözik február 17-én, szombaton.

– Kinőtte az eddigi kereteit a böllérverseny, ezért más helyet kellett választani – adott magyarázatot a kiérlelt lépésére Támba Miklós, aki évekkel ezelőtt erős kézzel nagy fába vágta a fejszéjét. – Szerencsésen egymásra találtunk a nyíregyházi önkormányzattal, dr. Kovács Ferenc polgármester végig nyitottnak bizonyult, és bízunk benne, hogy mindegyik fél elégedett lesz az együttműködéssel. A teljes elnevezés így hangzik: 1. Nyírségi Disznótoros Fesztivál és 17. Nemzetközi Böllérverseny, amatőr kolbásztöltőverseny és amatőr pálinkák vetélkedése.

A kora reggeli szertartás (fogópálinkás poharak csendülése, kucuk visítása, némi csend, majd zeneszó után) megszokott lesz a lebonyolítás: tizenöt kiló kolbászhúst és a töltéshez kellő felszerelést kapnak a nevező csapatok, akiknek maguknak kell hozniuk a fűszert.

– Egy kilónyit a helyszínen lesütnek és a füstölés után díjazzuk a legjobbakat. A pálinkaversenyt háromszor hét tagú zsűri és a közönség is értékeli. Sok fellépő lesz, de mivel egy hónap van még a rendezésig, egyelőre konkrétumot nem szeretnék mondani. Annyit ígérhetek, hogy emlékezetes lesz a nyírségi disznótoros fesztivál a múzeumfaluban. Ettől alkalmasabb helyszín nem is választhattunk volna: a skanzen falusias hangulatot árasztó miliője tökéletes lesz a versenyhez. A Napkorona Hagyományőrző Lovas és Lövész Egyesület honlapján és a facebook-oldalunkon folyamatosan tájékozódhatnak az érdeklődők. Biztos vagyok abban, hogy sokakat vonz majd az észak-alföldi régió egyik legnagyobb idegenforgalmi rendezvénye.

Ápolják a hagyományt

– Nyíregyháza hosszútávra tervez a disznótoros fesztivált illetően. Február 17-én lesz a rendezvény, ami egy „alvó időszak” volt eddig, de ezennel megpezsdül az élet a múzeumfaluban és Sóstón – fogalmazott dr. Ulrich Attila, a megyeszékhely alpolgármestere. – Régen a disznótor az életről szólt, a paraszti családok így vészelték át a telet. Ma már főleg a hagyomány ápolása a cél, melyre minden korosztály tagjai kíváncsiak lehetnek. Idővel szeretnénk elérni, hogy a fesztivál beilleszkedjen a város kiemelt, nagyrendezvényeinek a sorába, mivel turisztikai szempontból is komoly potenciál van benne.

KM-LTL

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában