Helyi közélet

2018.01.22. 14:55

Szövetség a kultúrateremtésért

Nyíregyháza - Bessenyei György íróról és az emlékét ápoló társaság történetéről is hallhatott a közönség.

Nyíregyháza - Bessenyei György íróról és az emlékét ápoló társaság történetéről is hallhatott a közönség.

Nyíregyháza. Idén 120 esztendős a Bessenyei Kör, illetve jogutódja a Bessenyei György Irodalmi és Művelődési Társaság, s e jeles jubileum első mozzanataként működésük egy újabb mérföldkövéhez érkeztek. A magyar kultúra napját választották időpontul ahhoz, hogy együttműködési megállapodást kössenek a Jósa András Múzeummal. Az ünnepélyes aktus különlegességét egy másik fontos jubileum is fokozta, ugyanis a segítő kezet nyújtó Jósa András Múzeum ebben az évben ünnepelheti fennállása 150. évfordulóját.

Az együttműködés kétségtelen mindkét fél haszára válik, hiszen amíg a múzeum szakmai tanácsokkal, reprográfiákkal (másolat – a szerk.), a múzeum munkatársainak előadásaival, forrásajánlással támogatja partnerét, sőt kiadványaiban és saját honlapján is hírt ad rendezvényeiről, addig a társaság hasonló népszerűsítő mozzanatokkal, előadások tartásával, s a tagságának mozgósításával viszonozza a nemes gesztust.

S a közös munka szinte még el sem kezdődött, a kapcsolat máris gyümölcsözővé vált, aminek a közönség is örülhet, hiszen ez alkalomból tették közzé – egyéb kiállítási tárgyak mellett – Bessenyei György költő gyönyörű tajtékpipáját, dédapjának Bessenyei Bertalannak, és nagyapjának, Bessenyei Zénónak a fotográfiájával együtt. A különleges családi ereklyéket Bessenyei Balázs, a család zempléni ágának leszármazottja kísérte el személyesen Nyíregyházára, illetve ajánlotta fel a városnak. A tárgyak a későbbiekben a 25 esztendős – ismét egy fontos jubileum! – Kállay Gyűjteményben kapnak helyet.

KM-MJ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában