Helyi közélet

2018.02.16. 16:25

Balett, kempo és a home video

Nyíregyháza - Apa és fia voltak a Ketten az úton sorozat legutóbbi vendégei.

Nyíregyháza - Apa és fia voltak a Ketten az úton sorozat legutóbbi vendégei.

– Apa ma is a legnagyobb kritikusom, de amíg korábban ennek kevésbé örültem, ma már szívesen hallgatom az észrevételeit, sőt, én kérem, hogy mondjon véleményt – kezdte a tereferét a Városmajori Művelődési Házban Puskás Peti zenész, műsorvezető, és elmesélte, hogy annak idején egy félórás műsora után az édesapja hatvan pontban foglalta össze a megjegyzéseit… – Akkor még kezdő volt, így elkeltek a tanácsaim, ma már aligha van ezekre szüksége – mondta nem kevés büszkeséggel a hangjában Puskás Tivadar, a Móricz Zsigmond Színház művésze, aki, mint kiderült, nem csak szakmai tanácsokkal látja el a fiát. – Amikor néha panaszkodom, gyorsan helyretesz: azt mondja, a bányában nehéz, nem a színpadon! Igaza van, hiszen azt csinálhatom, amit szeretek és a végén még meg is tapsolnak – ezt a bányászok aligha mondhatják el magukról.

Nem mindenkinek adatik meg, hogy azt csinálja, amit igazán szeret." Puskás Peti

Örök hála

– Amikor gyerek voltam, a könyv volt a legnagyobb ajándék, és mi is ebben a szellemben neveltük a gyerekeinket – mesélte a műsorvezetőnek, Orémusz Majának a népszerű színész, akit mindenki Pusiként ismer. – Huszonhárom éves koromig sportoltam, de egy súlyos baleset miatt abba kellett hagynom, és éppen az olvasottságom volt az, ami a színész pálya felé terelt. A feleségemet is a színháznak köszönhetem: Zsuzsával 35 éve vagyunk házasok, és mivel annak idején rá nagyon kevés ideje volt a szüleinek, elhatározta, hogy ha gyerekeink lesznek, minden idejét nekik szenteli. És így is lett: amikor Dani megszületett, abbahagyta a pályát és azóta csak nekünk él. Ha ő akkor nem így dönt, sem a gyerekek, sem én nem jutottunk volna el idáig, ezért örökké hálásak leszünk neki.

A sámli tetején

Beszélgetés közben előkerült egy home video – nem kell rosszra gondolni: a kissé megfakult mozgóképen Peti és édesapja a RAP-ülők egyik slágerét éneklik, és persze táncolnak is – rendező legyen a talpán, aki ezt jobban összehozza… Kiderült, hogy a család nagyon sokat játszott és versenyzett együtt: egy sámli volt a dobogó, arra állt a győztes, aki, hogy, hogy nem, mindig a családfő volt. Megtudtuk, hogy Peti vegetáriánus, jazz balettezett: „szörnyen állt nekem”, kempózott: „a testemen látszik, hogy nem jártam túl intenzíven”, szereti a természetet, hálás azért, hogy a The Biebers nevű együttesüket sikerült összehozniuk, és azt is elmondta: legyen szó zsűrizésről, műsorvezetésről vagy éneklésről, mindent nagyon intenzíven csinál. – Nem mindenkinek adatik meg, hogy azt csinálja, amit igazán szeret, és amikor színpadon állok, azok helyett is megpróbálok jól teljesíteni, akik nem ennyire szerencsések, mint én – mondta Peti, aki a pozitív életszemléletét az apukájától örökölte. Három évvel ezelőtt meghalt a korábbi barátnője, néhány hónappal később pedig a legjobb barátját is elveszítette. – Megpróbáltam tanulni a tragédiákból, és sok mindent átértékeltem – mesélte.

KM-SZA


Az üvöltözés nem segít

Az est egyik meglepetésvendége a Dézsavü színtársulat két tagja, Juhász Bori és Kokas Róbert volt, akikkel Pusi rendezőként dolgozik együtt. – A rendezés ajándék az életemben. Nem egyszer rendezhettem amatőr társulatokat is, és sok mindent tanultam tőlük: türelmet, figyelmet, odaadást. Ők a rendes munkájuk mellett vállalják fel mások szórakoztatását, ám a közönséget nem érdekli, hogy aki a színpadon áll, profi vagy sem: a néző kiváló előadást akar látni. Az én feladatom az, hogy kihozzam a maximumot a rám bízott emberekből és rájöttem, hogy ebben az üvöltözés nem segít. Mindenkit úgy kell elfogadni, amilyen – talán ez a titok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában