Helyi közélet

2018.02.26. 15:31

Kuruzslással vádolták, perbe fogták és le akarták fizetni

Nyíregyháza - Béres József rendíthetetlen hitéről, küzdelméről szól Fazekas István A megvádolt című kitűnő drámája.

Nyíregyháza - Béres József rendíthetetlen hitéről, küzdelméről szól Fazekas István A megvádolt című kitűnő drámája.

Az 1980-as években, amikor a kisvárdai nagy­állomásról elindultam hazafelé, a családi házak sorából egy kitűnt a többi közül azzal, hogy óriási postaládája volt. Most már tudom: a sok köszönő- és segítségkérő levélnek kellett a hely. Ez volt Béres József háza.

Itt lakott a Béres-csepp feltalálója, az immunrendszer betegségének gyógyítója. Az ő rendíthetetlen hitéről, a cseppek elfogadtatásáért vívott küzdelméről szól az ugyancsak kisvárdai Fazekas István A megvádolt című kitűnő drámája.

Sokak reményadója és gyógyítója a készítmény, azonban az 1970-es évek közepén a szocialista hatalmasságok megvádolták a kutatót kuruzslással, perbe fogták, el akarták lehetetleníteni, le akarták fizetni.

Aczél György azt mondta Béresnek, kérjen akkora összeget, amekkorát akar, csak menjen el az országból. Ő azonban a hazáját választotta, és nemhiába, később győzött az igazság és a kitartás.

A kommunista Grimm testvérek

A ritmusos, izgalmas jelenetváltásokkal teli művet azért is tarthatjuk nagy becsben, mert – ahogy Serfőző Simon írja a könyv fülszövegében – a kortárs magyar vers és széppróza mellett a drámairodalmunk szorult leginkább háttérbe, főleg a máról, közelmúltunkról szóló darabok. Ezt a hiányt pótolja katartikus művével Fazekas István. A 2015-ben, könyv formában kiadott műnek a sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy két színházban is játszották: Kecskeméten és az Újszínházban.

A nagyrészt valóságos történésen alapuló mű sok szempontból vizsgálható, azonban ezúttal csak egyet emeljünk ki: Milyen volt a szocialista beszédmód a szocializmus korszakának kellős közepén?

Az egyik jelenetben Zoltán, egy fiatal joghallgató készül a másnapi zéhára a kapitalizmus politikai gazdaságtanából. Nem érti. Szemcsák, a tanfelügyelő próbál segíteni neki, forgatja a tankönyvet, majd így szól: „Csak bonyolítja és bonyolítja. (Felkiált.) Ki a franc írta ezt a könyvet? Erdős meg Bertóti. Na, szépen vagyunk! Pont a két… ej! A kommunista Grimm testvérek.” Majd leegyszerűsítve így összegzi a tudnivalót: „A kapitalizmus politikai gazdaságtanának a lényege, hogy a tőkés köcsög. A tőkés azért köcsög, mert mindenáron ki akarja zsákmányolni azt a szerencsétlen prolit. Ennyi.”

Támadta a szakma

Kaponyás bácsi, raktáros, Béres József munkatársa „stílusosan” így jellemzi a szovjet rendszert: „Bezonyisten mondom, ez a muszka rendszer, ez is olyan, mint egy hatalmas nagy tumor. Csak le kéne mán mecceni rólunk valahogy, na!”

Az egyik párbeszédből megtudjuk, hogy Béres Józsefet támadja a szakma: „Azt mondják, hogy jön ahhoz egy vidéki senki, hogy olyat fedezzen fel, amihez megítélésük szerint a szocialista tudományosság meg internacionalista kutatómunka szükséges.”

A szocialista jelző többek szerint is tulajdonképpen fosztóképző volt az egypártrendszerben, gondoljunk csak a szocialista demokráciára, a szocialista realizmusra, stb. Minden lehetett szocialista. Így született meg egy óda a szocialista ABC-hez.

Óda a szocialista ABC-hez

Szemcsák meséli: „Te, képzeld már, Szalonnán mi történt! Május 1-jén adták át az új ABC-t. Kalász Laci barátomat felkérte a pártbizottság, hogy az alkalomra írjon verset. Persze Laci elfelejtette. Na, Dudla elvtárs elmondta a nagy dörgedelmest, hogy így az internacionalizmus, aztán a konferanszié benyögte a mikrofonba: Most pedig felkérjük Kalász Lászlót, településünk nagy költőjét, mondja el a szocialista ABC-hez megírt ódáját!

Tekergette a nyakát, hogy jól hallotta-e, aztán nem volt mit tenni, ki kellett mennie a színpadra. Amikor már csak a légy zümmögését lehetett hallani, Laci belekiabálta a mikrofonba: »Kalász László: ABC. Aki Á-t mond, mondjon B-t is, és építsen ABC-t is! Isten éltesse az új ABC-t!«” Ugyancsak Szemcsáktól hallhatunk még egy rendszerkritikus viccet is: „Miért áll a kapitalizmus a szakadék szélén? Hogy jobban lássa a szocializmust.”

A közelmúltat korjelző szavakkal és szituációkkal egy dráma is felidézheti, sőt megismertetheti, amolyan sajátos történelemkönyvnek is tekinthető.

- Minya Károly -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában