Helyi közélet

2018.02.27. 08:35

„Vörös kód”: fokozott készültség a hidegben

Nyíregyháza - A jól működő jelzőrendszernek köszönhetően még mindenkit sikerült megmenteni.

Nyíregyháza - A jól működő jelzőrendszernek köszönhetően még mindenkit sikerült megmenteni.

– Ebben a hidegben az állatokat sem hagyják az utcán, nemhogy az embereket – szögezte le Oláh Zita, akivel az Oltalom Szeretetszolgálat nappali melegedőjében beszélgettünk.

– Az éjszakákat a Bokréta utcai menedékhelyen töltjük, tavasztól őszig ez az ingázás nem megterhelő, télen a mínuszokban viszont az egyórás séta is nagyon hosszúnak tűnik, ilyenkor buszra szállunk, ha megengedik a sofőrök. Hálásak vagyunk a segítségért, mert egész nap fűtött helyen lehetünk, tudunk tisztálkodni és meleg ételhez jutunk. Mindenkinek megvan erre a lehetősége, sokan mégsem élnek vele, mert félnek attól, hogy bántani fogják őket, elveszik a holmijaikat. Inkább kint fagyoskodnak, pedig annál rosszabb nincsen… Az eddigi telet én is egy üres házban töltöttem a volt élettársammal, de nem bírtam tovább. Itt is vannak súrlódások, de nem hagyom magam. Nagy a szám és nem félek kinyitni – jegyezte meg a 46 éves Zita, aki két évtizede hajléktalan.

– Hiába dolgoztam, ötvenezer forintból nem tudtam fenntartani egy albérletet, kifizetni a számlákat és még élni is. Nagyon szeretnék kitörni ebből a helyzetből, amiben most vagyok, de egyelőre nem tudom, hogyan tehetném.

Már ősszel egyeztettek

Égett a telefonvonal, szombattól hétfő reggelig egymás után érkeztek a bejelentések a regionális diszpécserszolgálathoz.

– Szombattól hétfő reggelig nyolcvan hívást fogadtak munkatársaink, ami kiemelkedően magas szám – mondta dr. Szoboszlai Katalin, és hozzátette: ez azt is jelenti, hogy az emberek odafigyelnek egymásra, nemcsak azokra, akik az utcán élnek, hanem azokra is, akik hideg házban laknak.

Az utcai hajléktalanellátással foglalkozó Periféria Egyesület elnöke emlékeztetett rá, tavaly a „vörös kód” bevezetéséről szóló döntést követően ősszel a hajléktalanellátásban, szociális, gyermek- és rendvédelmi területen dolgozó szervezetek, intézmények szakemberei egyeztették, hogy „vészhelyzetben” kinek mi lesz a feladata. Az egyik legfontosabb intézkedés, hogy ilyenkor a nem hajléktalanokat segítő bentlakásos intézményeket is meg kell nyitni a hajléktalanok előtt.

– Az előzetes felmérések alapján tudtuk, hogy hol fogadják az otthon nélkül maradt, utcán élőket, így ide szállítottuk be azokat, akiket sikerült meggyőzni, védett helyen, melegben, biztonságban lesznek. Végül 12-en elfogadták a felajánlott helyet, de maradtak, akik továbbra is kint töltik a nappalt és az éjszakát, őket folyamatosan figyeljük – folytatta a szakember, és megjegyezte: kiváló a szervezetek közötti együttműködés.

– A krízisautónk két szakemberrel napi 24 órában folyamatos készenlétben van, a szintén éjjel-nappal hívható (42/504-618) regionális diszpécserszolgálat a bejelentések alapján indítja az autót, hogy a lehető leghamarabb megérkezzen a segítség. Amennyiben kritikus helyzetben lévő, nem hajléktalan emberről érkezik hozzánk bejelentés, akkor a krízisautó kimegy ezekre a helyekre is, és a munkatársaink az ott tapasztaltak alapján megteszik a szükséges lépéseket a további (egészségügyi, szociális) ellátás érdekében, ami a települési önkormányzatok feladata – tette hozzá Szoboszlai Katalin.

Kiváló együttműködés

Érdeklődésünkre az elnök elmondta: a megyében több városban is működik hajléktalanellátó intézmény, átmeneti szállás, éjjeli menedékhely, nappali melegedő, ahol az ott élő fedél nélkül élőkről gondoskodnak. – Vidéki városból ilyen jellegű bejelentést nem kaptunk, ami azt jelzi, működik az ellátás, helyben is odafigyelnek a lakosaikra. A Periféria Egyesület elnöke hangsúlyozta: továbbra is azt kérik, figyeljenek az emberek egymásra, telefonáljanak, ha bajban lévő emberről tudnak, hogy legyen esély segíteni neki.

A napokban nemcsak hogy visszatértek, alaposan bekeményítettek a mínuszok a megyeszékhelyen is, nem csoda, hogy zsúfoltabbak a hajléktalanszállók Nyíregyházán. A népkonyhán meleg ételt, ha kell, ruhát, cipőt adnak, az éjjeli menedékhelyen is meleg vacsora és forró tea várja a rászorulókat – mondta el érdeklődésünkre Laborczi Géza, az Oltalom Szeretetszolgálat lelkész-igazgatója.

Van, aki nem kér a segítségből

– A tél eddig kegyes volt a fedél nélkül élőkhöz, ám a „vörös kód” riasztás magáért beszél: az életét kockáztatja, aki az elkövetkezendő napokban az utcát választja a kissé talán zsúfolt, de biztonságos melegedőhelyek helyett! Bár az éjjeli menedék alapvetően 100 férőhelyes, ilyenkor 150 főig mindenki előtt nyitva áll az ajtó. Vasárnap este újabb nyolc ember kopogtatott be hozzánk, így 128-ra bővült az intézmény létszáma. Mindannyiukat ellátjuk, ilyenkor a vacsora fejadagokat igyekszünk növelni – taglalta az igazgató. – Fontos, hogy senki ne maradjon az utcán! Sajnos mindig akadnak olyanok, akik elutasítják a feléjük nyújtott kezet, nem élnek a lehetőségekkel, ám a jól működő jelzőrendszernek (társszervezetek, rendőrség, mentők, önkormányzat) köszönhetően még mindenkit sikerült megmenteni a fagyhaláltól – összegzett Laborczi Géza.

BM, CsA, PI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában