Helyi közélet

2018.03.19. 15:39

„Átugrották” a szakadékot

Nyíregyháza - Volt, akinek a számítógép bekapcsolása és az egér használata is gondot okozott, mások „csak” az elektronikus postaládájuk létrehozásával és használatával nem boldogultak.

Nyíregyháza - Volt, akinek a számítógép bekapcsolása és az egér használata is gondot okozott, mások „csak” az elektronikus postaládájuk létrehozásával és használatával nem boldogultak.

Ez jellemezte a kezdeteket azon a 35 órás, „A digitális szakadék csökkentése” címmel útjára indított, március első felében lezajlott képzésen, amelynek – a baktalórántházi Vay Ádám Gimnázium, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium szervezésében – a jósavárosi Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda adott otthont. Az intézmény 15 technikai dolgozója – karbantartó, portás, konyhai dolgozó – kezdetben félve, majd annál lelkesebben ismerkedett meg a böngészés, levelezés, online regisztráció, chat-elés, virtuális számlafizetés, valamint az internetes ügyintézés és vásárlás titkaival. A modern idők hívószavára nyitott „öreg diákokat” Tomku György rendszergazda, informatikus oktatta „egerészésre”, netkommunikációra és információszerzésre az intenzív, gyakorlatcentrikus képzésen.

- Valikovics Ferenc -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában