Helyi közélet

2018.03.05. 17:39

Letartóztatták a leégett nyírbátori malom igazgatóját és főmolnárját is - Ezt írta a Kelet 70, 60, 50, 40, 30 éve

Szabolcs-Szatmár-Bereg – Előkaptuk az 1948-as, 1958-as, 1968-as, 1978, 1988 és 1998-as Kelet-Magyarországot, hogy nosztalgiázzunk kicsit.

Szabolcs-Szatmár-Bereg – Előkaptuk az 1948-as, 1958-as, 1968-as, 1978, 1988 és 1998-as Kelet-Magyarországot, hogy nosztalgiázzunk kicsit.

Hetven éve írtuk

1948. március 5., péntek

Búcsúzik a polgármester

A koalíció légköre alakult ki a városi képviselő testület ülésén. Már az ülés megnyitása előtt elterjedt a híre annak, hogy Fazekas János polgármester – akinek egészségi állapotát a megfeszített munka nagy mértékben megviselte – nyugdíjazását kéri a felsőbb hatóságtól. Fazekas János szerint egészségi állapotának komoly veszélyeztetése nélkül nem folytathatja. Meghatottan tekintett vissza az elmúlt három és fél évre, amikor lángokban állt a város, és egy pár paraszt és munkásember vállalkozott az újjáépítés hatalmas munkájának megindítására a romok között. „Szegényen jöttem ide, s szegényen távozom” – fejezte be a búcsúzó polgármester.

Többen is lakat alatt

Pusztító tűz semmisítette meg Nyírbátorban a Bóni gyártelep olajmalmát. A szakértői vizsgálat során kiderítették, hogy a sziréna riasztása után csak egy órával tudtak hozzálátni a mentési munkálatokhoz, mert a Bóni gyártelepi tűzoltók képzetlenek, a motoros fecskendők pedig elhanyagolt állapotban voltak. Amikor üzembe akarták helyezni, az egyik a piszoktól eldugult, a másik pedig a szakszerűtlen kezelés miatt eltört. Miután a kihallgatásuk során az üzem vezetői beismerték súlyos gondatlanságukat, a rendőrség előzetes letartóztatásba helyezte az igazgatót, a főmérnököt, a főmolnárt és a tűzoltóparancsnokot is.

Hatvan éve írtuk

1958. március 9., vasárnap

Nyereséges a Sütőipar

Hétszázezer forint értéket kitevő lisztet, sőt, élesztőt és tüzelőanyagot takarítottak meg 1957-ben áprilistól az év végéig a nyíregyházi Sütőipari Vállalatnál. A mintegy 3 millió forint nyereség döntő részét a takarékos, jó munka hozta. Sikerült felkelteni a dolgozók felelősségérzetét, nem tűrték el a pazarlást. Újításokat vezettek be. A dagasztócsészék köré például lisztfelfogó csatornát szereltek, és tovább nem folyt a földre a liszt, nem kellett a szitáláskor és dagasztáskor beszennyeződött lisztet fillérekért a Sertéstenyésztő Vállalatnak adni takarmányozáshoz.

Ötven éve írtuk

1968. március 12., kedd

Kigyúlt a fény Nyíri tanyán

Ünnepélyesen adták át rendeltetésének a villanyt Geszteréd-Nyíri tanyán. A községtől 3 kilométerre élő 46 család régi vágya teljesült ezzel. A járási tanács ajándékaként megjelent az első televíziókészülék is a tanyán. Az idén egyébként 12 tanyát villamosítanak a megyében 3,5 millió forintos költséggel. Összesen 500 tanyai családnál gyúl majd ki a villanyfény. Ezen kívül 26 községben 34 kilométerrel bővítik a meglévő villanyhálózatot.

Negyven éve írtuk

1978. március 4., szombat

A gólkirály kapus

Bármennyire is hihetetlenül hangzik: Pilcsuk József, a Nyíregyházi Vasutas-Spartacus SC NB III.-as csapatának kapusa már gólkirály is volt! Az 1972/73. évi bajnokságban hat gólt szerzett, s az akkori együttes legjobb „mesterlövésze” volt. A házi góllövőlistán a népszerű kapust Kegye követte öt góllal, Kozma néggyel, Tóth hárommal, Eszenyi, Kubik, Nagy, Gáspár és Kléninger pedig két-két góllal. „A mostani idény végén szeretnék visszavonulni. Nem szakadok el azonban a csapattól, gyúróként továbbra is maradok”.

1978. március 9., csütörtök

Szállodaóriás Ungváron

Fél év sem telt el az alapkőletételtől, és az Ungváron épülő INTURIST-szálló, amelyet a nyíregyházi SZÁÉV dolgozói építenek, „kinőtt” a földből. Az ultramodern, tizennégy szintes, 300 szobás épületkomplexum a Kárpáton túli terület ékessége lesz, hirdetője a magyar építők, mérnökök, ácsok, kőművesek, vasbetonszerelők hozzáértő munkájának. A nagy pillanatra, az első házgyári elem beemelésére és rögzítésére március 7-én délelőtt került sor. Molnár László, a SZÁÉV építésvezetője elmondta, hogy eddig 20 ezer köbméter földet mozgattak meg, ötezer mázsa betonacélt hajlítottak, ötezer köbméter betont dolgoztak be a zsalutáblák közé.

Harminc éve írtuk

1988. március 7., hétfő

Bakosi: bravúrezüst

A 19. fedett pályás atlétikai Európa-bajnokság egyik legkellemesebb meglepetését Bakosi Béla szerezte. Az NYVSC kitűnősége a hármasugrás negyedik sorozatában 17.25 méterig jutott, saját országos rekordját 10 centiméterrel megjavítva, ezüstérmes lett.

1988. március 10., csütörtök

Sörözőgarnitúra exportra, avagy kapós a Nyíri pamlag

Sikeresen zárta az 1987-es esztendőt a Nyíregyházi Bútoripari Szövetkezet, amely a tervezett 75 millió forintos árbevételét úgy teljesítette, hogy 6 millió 100 ezer forint nyereséget produkált. Jelentősen megnőtt a kárpitozott bútoraik iránt is a kereslet. Sláger volt a Nyíri pamlag, melyből 800 darabot értékesítettek. Több mint 2 ezer sörözőgarnitúrát gyártottak tőkés exportra az NSZK-nak és Ausztriának. Jó hírüket öregbíti, hogy a Ganz-MÁVAG részére 18 vonathoz megkezdték az ülések kárpitozását.

Húsz éve írtuk

1998. március 6., péntek

Eladják a vodkagyárat

Hiába szerepelt a hivatalos iratok között a szesz- és üdítőipari palackozás, a zsurki üzemet mindenki csak vodkagyárnak hívja. Egy német-magyar érdekeltségű részvénytársasággal megkötötte az eladási szerződést az üzem tulajdonosa. Amióta a gyárban a keleti export tilalom miatt befejezték a különböző vodkák gyártását, az üzemet bezárták, a gépeket orosz és ukrán cégeknek adták el, a dolgozókat kényszermegoldás miatt elbocsátották.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában