Helyi közélet

2018.03.01. 15:24

MSZP: Lehetővé tenni mindenki számára az egyetemi továbbtanulást

Nyíregyháza - A Magyar Szocialista Párt két Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei országgyűlési képviselőjelöltje is a hazai felsőoktatás helyzetéről beszélt pártjuk csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Nyíregyháza - A Magyar Szocialista Párt két Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei országgyűlési képviselőjelöltje is a hazai felsőoktatás helyzetéről beszélt pártjuk csütörtöki sajtótájékoztatóján.

– Amennyiben kormányra kerülünk, az első diploma megszerzését ingyenessé tesszük, a hallgatói ösztöndíjak mértékén pedig emelünk, s visszaállítjuk a felsőoktatási intézmények autonómiáját – fogalmazott dr. Veres János, aki szerint az állam dolga ebben az esetben csak annyi volna, hogy lehetővé tegye mindenki számára az egyetemi továbbtanulást. – A hazai felsőoktatásban tanulók 42 százaléka költségtérítést fizet – nyomatékosított Csabai Lászlóné. A párt megyei alelnöke hozzátette: a Nyíregyházi Egyetem a fennmaradásért küzd. – A pedagógusképzést kellene erősíteni, hisz a megyében oktató tanárok nagy része hamarosan nyugdíjba megy. Épp ezért is nonszensz, hogy a kihelyezett kisvárdai felsőoktatási képzés a Debreceni Egyetem alá tartozik. Nem egészséges az a fajta versengés, amit Kisvárda és Nyíregyháza vezetése folytat – fogalmazott Csabai Lászlóné.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában