Testvérek a szavak börtönében, de a zene csodás szárnyalásában

Nyírmada - Beszélgetni nagyon keveset akarnak, de a dalok szövegét kívülről tudják, hallás után az angolt is megtanulják.

Nincs fájóbb és könyörtelenebb érzés, amikor egy szülőnek azzal kell szembesülnie, hogy gyermeke tartósan beteg. Még szörnyűbb a gondolattal együtt élni, ha ikrekről van szó, vagyis mindkét gyermek autizmus spektrumzavarban szenved. Jönnek az álmatlan éjszakák, az önmarcangolások, hogy vajon anyaként, szülőként mit ronthattak el, s mivel az orvostudomány a mai állása szerint nem tud biztosat mondani az okokról, a tehetetlenség fájó érzése örökre megmarad.

Fejlesztő foglalkozások

A szülő pedig úgy dönt, hogy felvállalja a gyermekek betegségét, s mindent elkövet, hogy csökkenjen a szociális, kommunikációs készségek fejlődési zavara. Ebben a nehéz helyzetben találta magát egyik napról a másikra a Nyírmadán élő Kiss Sándorné Ruszkovics Katalin is.

– Petra lányom már ötéves volt, amikor terhes lettem az ikrekkel. Könnyű szülésem volt, az azt követő hónapokban Kevin és Kornél ugyanúgy viselkedett, mint egykoron Petra. A 18 hónapos korukban kapott védőoltás után azonban megváltoztak, fura dolgaik lettek – elevenítette fel az előzményeket az édesanya. – Zoknit rágtak, pörgettyűztek, bizonyos tárgyakat szín vagy nagyság szerint sorba raktak, holott korábban ilyet nem csináltak. A gyerekek három évesek voltak, amikor az orvosok egyértelműen kijelentették, hogy a fiúk autisták, de az okát nem tudták megmondani. A betegség kialakulásában szerepet játszhat többek között genetikai örökség vagy akár terhesség alatti depresszió is.

Ezek után már szóba sem jöhetett, hogy Katalin asszony ismét munkába álljon, hiszen a fiúkat fejlesztő foglalkozásra kellett hordania Nyíregyházára, mivel közelebb nem volt erre lehetőség. Az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége korai fejlesztői központjában foglalkoztak a gyógypedagógusok Kevinnel és Kornéllal, akik 7 évesen a nyíregyházi Bárczi Gusztáv Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium első osztályos tanulói lettek.

Három éve a tanítási napokon úgy indulnak el a nyírmadai otthonukból, hogy legkésőbb 8.30 órára az iskolába érjenek. A tanítási órák után megebédelnek, és aztán indulnak az édesanyjukkal haza.

– Számomra nagyon fárasztó a mindennapos autózgatás, de a fiúk szeretik az utazást. Az előnyükre válik, hogy közösségben vannak. Bár nem haverkodnak a többiekkel, de az órákat szeretik. Nem nagyon beszélgetnek egymással sem, de ha egymásra néznek, tudják, mit akar a másik, beszéd nélkül is megértik egymást. Amikor kérdezgetem őket, nekem sem mesélnek az iskolai életről. Hazafelé a kocsiban a rádiót szokták hallgatni, mert a zenét nagyon szeretik.

Ez azonban nem volt mindig így. A nővérük, Petra zongorázni tanult, de nem gyakorolhatott otthon egy szintetizátoron, mert Kevint és Kornélt idegesítette a zene. Így a szintetizátor felkerült a szekrény tetejére. Egy jó év múlva az akkor 4 esztendős Kornél mutogatott a szekrényre, hogy kell neki a szintetizátor. A hangszer lekerült, s a fiúk autodidakta módon megtanultak rajta játszani. A flakonokba eltérő mennyiségű vizet öntöttek, s doboltak rajtuk. Mikor a szülők látták, hogy ennyire érdekli és leköti őket a zene, kaptak egy komolyabb szintetizátort és egy dobfelszerelést is.

Nincs lámpalázuk

– Beszélgetni nagyon keveset akarnak, de a dalok szövegét kívülről tudják, hallás után az angol nyelvű szövegeket is megtanulják. Minderről videók is láthatóak a YouTube csatornán, ha valaki beüti a fiúk nevét. Mióta kiderült, hogy szeretik a zenét, az iskolában is egyre többször szerepelnek. Kezdetben a rendezvényeken türelmetlenek voltak, tíz percnél tovább nem tudtak nyugton maradni, de most már türelmesebbek, s alig várják, hogy szerepelhessenek. A mikrofon, a színpad a mindenük, s nincs lámpalázuk sem – mesélte az édesanya. – Tavaly részt vettek az Autisták Országos Szövetsége által rendezett tehetségkutató versenyen. Találkozhattak Oláh Gergővel is, nagy élmény volt ez a fiúk számára. Nemigen beszélgettek, de elénekelték azokat a dalokat, amiket közösen ismertek.

Az ikrekből meríti az erőt

– A zenének és az iskolai foglalkozásoknak köszönhetően sokat fejlődtek, változtak a fiúk, de a saját korosztályuknak egészséges tagjait nem fogják utolérni. Sok-sok foglalkozás, terápia vár még rájuk, s hogy velük együtt mindezt nap mint nap én is végig tudjam csinálni, belőlük merítek erőt, hiszen nagy boldogság, amikor hallom őket énekelni és zenélni – tette hozzá befejezésül az édesanya.

- M. Magyar László -