Helyi közélet

2018.04.24. 13:16

MSZP-sajtótájékoztató: „Néhány helyen újra kellett volna számolni a szavazatokat”

Nyíregyháza – Hibás döntést hozott a Nemzeti Választási Bizottság, amikor hétfőn úgy határozott, hogy egyetlen szavazókörben sem számolják újra a szavazatokat – mondta el a kedden tartott sajtótájékoztatón Csabai Lászlóné, az MSZP megyei alelnöke, hozzátéve, hogy ahol szoros végeredmény, vagy sok érvénytelen szavazat született, bizalomerősítő lett volna egy újraszámlálás, s eloszlatná a kételyt az emberekben.

Nyíregyháza – Hibás döntést hozott a Nemzeti Választási Bizottság, amikor hétfőn úgy határozott, hogy egyetlen szavazókörben sem számolják újra a szavazatokat – mondta el a kedden tartott sajtótájékoztatón Csabai Lászlóné, az MSZP megyei alelnöke, hozzátéve, hogy ahol szoros végeredmény, vagy sok érvénytelen szavazat született, bizalomerősítő lett volna egy újraszámlálás, s eloszlatná a kételyt az emberekben. Jeszenszki András városi elnök egy adattal szolgált, mely szerint a nagyvárosokban, ahol több párt is delegáltakat tudott küldeni a szavazatszámláló bizottságokba, kevés érvénytelen szavazat született, szemben a vidékkel. – Ahol sok érvénytelen szavazatot regisztráltak, illetve már az ajánláskéréskor egyértelműsíthető törvénytelenségeket tapasztaltak, érdemes lett volna megfontolni az újraszámolást – nyomatékosította az MSZP városi elnöke. Majd már a jövő felé tekintve aggályosnak nevezte, hogy a legfontosabb szakterületeknek – ilyen az egészségügy, az oktatás és a természetvédelem – nincs hozzáértő szakemberek vezette önálló minisztériumi képviseltsége.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában