Helyi közélet

2018.04.18. 13:51

Olaszul szavaltak, daloltak, „főztek”

Nyíregyháza - Debrecen adott otthont a középiskolás diákok országos fesztiváljának.

Nyíregyháza - Debrecen adott otthont a középiskolás diákok országos fesztiváljának.

Minden évben megrendezik 1974 óta az Országos Olasz Fesztivált. Ezen a jeles eseményen összegyűlnek az olasz nyelvet tanuló középiskolás diákok és felkészítő tanáraik, hogy megcsillogtassák tudásukat, tapasztalatot cseréljenek, sőt mi több, barátságok szövődjenek.

Sikerek az eredményhirdetésen

Az idei versenynek a debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium adott otthont, így nekünk, a Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium tanulóinak nem kellett sokat utaznunk.

Iskolánk tanulói a legkülönfélébb kategóriákban mérték össze tudásukat (prózamondás, versmondás, élőbeszéd, tolmácsolás, irodalmi színpad, főzés). A versmondó kategóriában egy szabadon választott olasz szerző tollából íródott verset kellett elmondani, az élőbeszéd kategóriában egy kihúzott témáról beszélgetett a zsűri a versenyzővel, a tolmácsolás során pedig egy magyar és egy olasz anyanyelvű ember közti kommunikációban kellett segíteni. A zsűriben nem egy esetben olasz anyanyelvűek is helyet kaptak. A második napon a csapatversenyeken volt nagyobb hangsúly. A reggeli órákban a kultúrtörténeti vetélkedő résztvevői a Debreceni Egyetemre, a színpadi kategória tagjai pedig a Vojtina Bábszínházba indultak. Az eredményhirdetéskor szép sikereknek örülhettünk.

A lap hasábjain keresztül is szeretnénk megköszönni Nagyné Balla Judit tanárnőnek, hogy áldozatos munkájával, erőt és időt sem sajnálva segített minket a felkészülésben.

Eredmények

Élőbeszéd „A”: Kun Liliána 10.B, II. hely, Juhász Péter 10.B, III. hely, Szokolay Dávid 10.B, dicséret, Lőrincz Andrea 10.B, dicséret. Élőbeszéd „B”: Vinnai Mirtill 12.B, II. hely, Papp Judit 12.B, dicséret. Versmondás: Siket Csongor Bendegúz 9.C, I. hely, Tóth Annamária 10.B, I. hely. Tolmácsverseny: Papp Judit 12.B, III. hely. Pályázatírás: Szokolay Dávid 10.B, Az olasz zene Magyarországon, II. hely, Zsemján Eszter 12.B, Kosztolányi Dezső és Itália, II. hely, Rácz Péter István 9.C, Olaszország és a Brera Képtár, III. hely. Csoportos ének – komolyzene: Sottovoce (Ádám Ildikó, Kun Liliána, Dajka Boglárka 10. b; Susla Luca, Ferencz Anna Kincső, Terdik Zsuzsanna, Tóth Kamilla, Varga Zsuzsa 10. d) II. hely. Színpadi kategória: Non ricordo cosi (Rákóczi Eszter, Pancsusák Boglárka, Kukucska Tibor, Sipeki Gabriella, Szentpéteri Fanni, Lukács Fanni, Szabó Katerina, Joó Brigitta, Cziva Brigitta, Szántai Dorina 11.b, Ádám Ildikó, Tóth Annamária 10. b) I. hely (arany minősítés)

- Rácz Péter István -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában