Helyi közélet

2018.05.29. 13:01

Csalogat az Aquarius, csinosítják a Júliát

Nyíregyháza - Az idén immár Rubint Rékával népszerűsítik az élményfürdőt, ahol július 28-án alakreform edzést tart.

Nyíregyháza - Az idén immár Rubint Rékával népszerűsítik az élményfürdőt, ahol július 28-án alakreform edzést tart.

Nyíregyháza. Alaposan megjött a kedve keddre annak a nyugdíjasnak, akinek kedvezménnyel kedveskedik az Aquarius Élmény- és Parkfürdő. A kortársak hasonlóképpen gondolkodtak, így jóval a nyitás előtt már kígyózott a sor a bejáratnál a ragyogó időben. Dr. Podlovits Roland. a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a Nyíregyházi Sportcentrum Nonprofit Kft. által az Emberi Erőforrások Minisztériumánál elnyert „Fitt, Egészséges Nemzetért Tárt Kapus Program” biztosít lehetőséget arra, hogy tízezer, a lakcímkártyájuk szerint nyíregyházi illetőségű nyugdíjas egy alkalomra szóló ingyenes fürdőjegyet vehet igénybe, ehhez keddtől az Aquarius Élményfürdő erre a célra kijelölt pénztárában lehet regisztrálni, majd a tikettet átvenni. A Parkfürdő szombati nyitását követően újabb kassza áll rendelkezésre erre a célra.

Apropó, strandszezonnyitás!

– A fürdőben a hétvégén gyermeknap lesz, ami azt jelenti, hogy szombaton és vasárnap a tíz év alattiak térítésmentesem vehetik igénybe a fürdőszolgáltatásainkat, ehhez pusztán a gyermekeknek a lakcímkártyájukat kell magukkal hozniuk. Június 2-án ingyenes búvárkodási lehetőség várja a családokat, a nagyobbaknak egészségügyi szűréseket és szaktanácsadást biztosítunk, lesz aqua-zumba és aqua-torna is. Fontos tudni, hogy a január elsején bevezetett áraink érvényesek lesznek a szezonban is. Akciónk keretében ismételten várjuk június 4-15-ig az óvodai és iskolai csoportokat

Az idén immár Rubint Rékával népszerűsítik az Aquariust.

– Nem pusztán az óriásplakátokról mosolyog vissza a népszerű fitneszedző, július 28-án alakreform edzést tart a Parkfürdőben – ugrott fejest virtuálisan a programok tengerébe dr. Podlovits Roland. – Június közepétől minden vasárnap ingyenes bábszínházi előadások várják a gyermekes családokat. Szintén június közepétől szerdánként és péntekenként éjszakai fürdőzésre invitáljuk az érdeklődőket. Június 29-én a tófürdőnél hetedszer rendezzük meg a SóstóFesztet. Július 14-én a II. Sóstói Sárkányhajó Fesztivál és Barkácsbogrács Amatőr Főzőverseny esedékes, a rá következő héten kezdődik a négynapos VII. Sóstó-Gyógyfürdők Zrt.-Nyíregyházi Sportcentrum Országos Strandfoci Bajnokság a Fatum Property kupáért, amire már nem lehet nevezni, 44 csapat próbál szerencsét a homokban. Augusztus 3-4-én a VI. SóstóSerFeszt szokás szerint a Krúdy sétányon csalogatja a vendégeket.

Az intézményegyüttes része a Júlia Fürdő is, ami egyelőre még látogatható, hamarosan viszont elkezdődnek a nagyszabású átalakítási munkálatok.

– A tervek szerint szeptember közepéig tart majd zárva a Júlia. Aki a jelzett időben venné igénybe a gyógykezelést, az Aquariusban teheti meg. Miként a reggeli úszást is. Egyelőre azonban a strandszezon kezdetére fókuszáljunk, az Aquarius Élmény- és Parkfürdő tárt karokkal és nyitott kapukkal várja szombattól a csobbanni vágyókat.

LTL

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában