Helyi közélet

2018.05.30. 08:10

Jön a vakáció, de mi legyen a gyerekkel? Nyári tábor pro és kontra!

Nyíregyháza - A nyári táborok kétségkívül hasznosak, azonban a családok költségvetése véges.

Nyíregyháza - A nyári táborok kétségkívül hasznosak, azonban a családok költségvetése véges.

A diákok már vágják a centit, hiszen június 15-éig kell csak kibírniuk az iskolai kötöttségeket, s végre jön a felhőtlen két és fél hónap. Ami öröm a gyereknek, az aggodalom a szülőnek. Mi legyen a csemetével? – teszi fel több tízezer anyuka és apuka a kérdést, s ugyan a lehetőségek tárháza végtelen, a legtöbb család költségvetése véges.

Jó az „ott alvós” vagy napközis tábor, ahol a nebuló sportolhat, kézműves foglalkozáson vehet részt, csiszolhatja a nyelvtudását, szerencsés helyzetben a nagyszülők is hadra foghatóak, a nagyobbak pedig már egyedül is tölthetnek időt otthon. Szakembert, szülőket kérdeztünk arról, hogyan lehet tartalmas, mégis pihentető a nyári szünet, s mire figyeljenek a szülők, ha összeállítják a gyermekük szünidei programját.

Nagyobb felelősség

Évről évre visszatérő kérdés, és a pszichológus szakma is foglalkozik vele: mivel töltsék a gyerekek a nyári szünetet? Arról is sok írás születik, hogy mennyire elcsigázottak a diákok a tanév végére, hogy aligha van lehetőségük megélni a gondtalan felnőttkort, magas követelményeket állítanak velük szemben az iskolában, teljesítménykényszerrel küzdenek.

– Rendkívül elfáradnak a gyerekek a nyár közepére, az iskolai szünetek beosztása nem a legideálisabb, mert tanév közben is több pihenőre lenne szükség – mondta Lévai Ágnes Melinda pszichológus.

– A több hétig tartó pihenőidő alatt az addig megszokott rend teljesen felborul. A napirendet – időbeni lefekvés, rendszeres étkezés – mederben kellene tartani, mert könnyen rászoknak a kötöttségek nélkül a „bármit csinálhatok állapotra”, s ekkor nehéz lesz ismét felvenni a ritmust szeptemberben – hangsúlyozta a szakember.

– Nyomatékosítani szoktuk, hogy az áttanult nyári szünet nem garantál jobb teljesítményt a következő tanévben. Aki gyengébb valamilyen tantárgyból és fejlődni szeretne, tanulhat, de önszántából tegye. A nagyobbaknak hasznos lehet egy önként vállalt nyelvtanfolyam, ilyenkor több idő jut rá, mint a zsúfolt szorgalmi időszakban – mondta el a pszichológus, aki hangsúlyozta: engedni kell, hogy a szünidő valódi kikapcsolódást jelentsen.

– A táborok hasznosak, fejlődik a szociális készség, kapcsolatokat alakítanak ki, barátságokat kötnek. Ezen kívül az „ott alvós” táborok önállóságra is nevelnek. A pszichológus kitért arra is, hogy a személyes kapcsolatokban megélt élmények a fontosak, ne töltsenek sok időt az éppen több szabadidővel rendelkező gyerekek az online térben.

– A szülői felelősség felerősödik a szünidőben, mert míg máskor napközben az iskola felel a gyerek épségéért, addig nyáron a szülőnek tudnia kell, kivel, hol és mit csinál gyermeke – mondta Lévai Ágnes Melinda. – Nyár nem múlhat el családi nyaralás nélkül, az együtt töltött minőségi idő, az élmények, amikor szeretettel figyelhetünk a gyerekekre, érzelmi tartalékot nyújt a munkával teli nehéz hónapokra.

Nem olcsó mulatság

– A lányom nem rajong az óvodai ügyeletért, mert az összevont csoportban idegen gyerekek és óvónők veszik körül – szögezte le Pálóczi-Sipos Dóra, amikor arról faggattuk, hogyan oldják meg a hat és fél éves Emese nyári felügyeletét. – Nagyon szeretett volna a Zoo-Suliba járni, ám a Nyíregyházi Állatparkban csak a már írni-olvasni tudó gyerekeket várják, ezért az idén a Tappancs táborban ismerkedik a helyi állatvilággal.

A gyerek biztonsága szempontjából is fontos az úszótábor, utána egy-egy hét főzés és wellness következik, majd a tanévkezdés előtt a leendő elsősöknek ismerkedőtábort rendez az iskola – Emese ez utóbbit várja a legjobban. A fennmaradó időt a nagymamájánál tölti, s az édesapjával mi is kiveszünk egy-egy hét szabadságot – taglalta a nyíregyházi családanya, aki elárulta: a két és fél hónap alatt egy átlagos fizetésnek megfelelő összeget költenek a táborokra.

Komoly fejtörés egyedülálló anyaként

– Egyedülálló anyaként, egész évre egy hónap szabadsággal komoly fejtörés, hogyan teljen el a lányom nyári pihenése. A legfontosabb, hogy biztonságban tudjam, a második, hogy semmire se kényszerítsem, amit nem akar – mesélte kérdésünkre Papp Katalin. A nyíregyházi anyuka bevallotta, hosszan beszélgetett a pedagógus barátnőjével arról, mitől lehet jó a szünidő.

– Az első két hét a pihenésé, akkor nincs kötöttség. Ami kötelező, hogy rendesen egyen és mindig tudjam, hová megy. Találtam egy remek nyelvi tábort, de ő inkább az úszótábort választotta. Kaptam jutalmat, kipótoltam, így a Tisza-parton együtt is eltöltünk egy hetet kettesben. – Aztán minden napra megbeszélünk valami kis feladatot, meglocsolja a virágokat, lemegy a boltba, összepakolja a könyveket. Esténként játszunk, beszélgetünk, sétálunk és fagyizunk, együtt főzünk, hétvégén egy napot kirándulással töltünk. Kitűnő tanuló, imád olvasni, így nem kell noszogatni, hogy könyvet vegyen a kezébe. A tanév kezdte előtt egy hétig szabadságon leszek, ami az iskolakezdés jegyében telik el – foglalta össze Kati a tizenegy éves lánya nyári rendjét.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában