Helyi közélet

2018.05.26. 16:13

Kápolnát avattak Zsindelyestanyán

Érpatak - A görögkatolikusok mellett más felekezetek is rendezhetnek benne ünnepséget, szertartást.

Érpatak - A görögkatolikusok mellett más felekezetek is rendezhetnek benne ünnepséget, szertartást.

Érpatak, Zsindelyestanya. Új színfolttal bővül hamarosan megyénk idegenforgalmi palettája, ugyanis június végén átadják a Zsindelyes Cottage elnevezésű turisztikai központot. A Zsindelyes Pálinkafőzdével átellenben, ahol a Zsindelyes Fesztiválok idején fogatok versenyeztek, együttesek zenéltek, készültek a finomabbnál finomabb ételek, ott ma már a népi építészet jegyeit megőrizve fogadóval kibővítve szálláshelyek vannak, valamint mintagyümölcsös is található. Az idegenforgalmi látványosságot megálmodók azonban nemcsak a testre, hanem a lélekre is gondoltak, s a Zsindelyes Cottage kiegészült egy görögkatolikus kápolnával is, amelyet szombaton avattak fel püspöki szent mise keretében.

Szocska A. Ábel püspök atya a szertartás előtt megosztotta gondolatait a résztvevőkkel. Egy példázatot idézve azt mondta, annak az útnak van értelme, amely templomhoz vezet. A Zsindelyestanyán átvezető út immár nemcsak a pálinkafőzdéhez és a kóstolóházhoz vezet, hanem az új kápolnához is.

A kápolna felavatása után érdeklődésünkre a következőket mondta el Papp József, a 2008-ban megalapított Zsindelyestanya Kulturális Értékeinek Megőrzéséért Közhasznú Alapítvány elnöke.

– A Zsindelyes Cottage-dzsal egy olyan helyet álmodtunk meg, ahol meg tudjuk élni a pillanatot. Ahol egy kicsit oda tudunk figyelni mindarra, ami igazán fontos, gondolok az emberi kapcsolatokra, az igazi értékre, s fontos hálát adni mindazért, amink van, legyen az akár a természet közelsége vagy akár az élet élvezete – mondjuk fantasztikusan finom falatok formájában. A most felavatott kápolna a Szent Miklós nevet kapta és a görögkatolikus egyházmegye támogatását élvezi. Ez a kápolna több szempontból is fontos a számunkra. Egyrészt a Mária út, vagyis Közép-Európa zarándokútjának mentén helyezkedik el, vagyis egyfajta vallási megállóhely szerepet is betölt a kápolna, ami másrészt teljes értékű misézőhelyként egyházi rendezvények, szentmisék helyszíne is lehet. Ökumenikus misézőhelyként is működik majd a Szent Miklós Kápolna, ezzel lehetővé vált, hogy nemcsak görögkatolikus, hanem más felekezetek előtt is nyitva álló kápolnában egyházi esküvőket tarthassanak. A kápolna Szent Miklósról kapta a nevét, őt tartják ugyanis a pálinkafőzők védőszentjének, így egyértelmű volt, hogy róla nevezzük el Zsindelyes Cottage misézőhelyét. Szocska A. Ábel püspök atyát még a Bazilita Szerzetesrend tagjaként ismertem meg a 2000-es évek elején, azóta tart a jó kapcsolatunk, úgy is fogalmazhatok, hogy jó barátságot ápolunk vele. Nagy büszkeséggel tölt el, hogy püspök atya segítő szándéka mellett épült fel és kapta meg végső arculatát a Szent Miklós Kápolna – tette hozzá Papp József.

Az avatási ünnepségen részt vett dr. Nagy István agrárminiszter is, aki újfehértói számazású.

– Most a kérdésekre csak igenekkel válaszolhatunk. Ez az út templomhoz vezet? Igen. Kapható itt jó pálinka? Igen. Van-e jó vendéglátás? Igen. Igent mondani szép és könnyű dolog, ha a térségünket keresik, ha a térségünkre kíváncsiak az idegenek, mondjunk mindig igent. Újfehértó és Érpatak közel van egymáshoz, itt az ég és a föld összeér. Legyünk büszkék erre a szép térségre. Gratulálok a beruházáshoz, amelynek köszönhetően Érpatak és Újfehértó felkerült Magyarország idegenforgalmi térképére – fogalmazott az agrártárca vezetője.

MML

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában