Helyi közélet

2018.05.20. 12:54

Mit ültessünk tuja helyett?

Nyíregyháza - „A tiszafa nem nő túl gyorsan, ezért csak azoknak ajánlom, akiknek van idejük kivárni, amíg megnő.”

Nyíregyháza - „A tiszafa nem nő túl gyorsan, ezért csak azoknak ajánlom, akiknek van idejük kivárni, amíg megnő.”

– Évtizedekig a legkeresettebb és legnagyobb darabszámban eladott dísznövény a smaragd tuja volt, ám az utóbbi időben sajnos egyre több kártevő szerette meg, példának okáért a borókaszú – mondta lapunknak Kohán Márk. A nyíregyházi Klorofill Kertészeti Áruda vezetője szerint itt az ideje elgondolkodniuk a kertbarátoknak azon, hogy mivel lehet helyettesíteni a tujákat.

Kártevői nem ismertek

– A leylandi ciprusból lehet jelenleg a legjobb nyírott sövényt kialakítani. Veszélyes kártevői nem ismertek, sokkal jobban tűri a nyári hőséget, csapadékszegény időszakot, mint közeli rokona, a tuja. Akár öntözés nélkül is átvészeli a forró nyarat. Hihetetlenül gyorsan nő, ha megkap mindent, amit szeret, akár egy métert is képes nőni egy év alatt, ezért nagyon gyorsan tudunk belőle nyírott sövényt kialakítani. Az előnye lesz egyben a hátránya is: a sövényt minden évben legalább egyszer alaposan meg kell nyírni. Érdemes a töveket egymástól 70-80 centiméterre ültetni – fogalmazott Kohán Márk, aki szerint a tujánkat a tiszafa is kiválóan helyettesítheti.

Könnyű kordában tartani

– A tiszafa nem nő túl gyorsan, ezért csak azoknak ajánlom, akiknek van idejük kivárni, amíg megnő. Betegségekre, talajra, időjárásra nem érzékeny. A magas talajvizet nem tűri. Könnyű kordában tartani, egy tavaszi gyenge metszéssel formára igazíthatjuk. Rengeteg fajtája létezik, amelyek formában és színben jelentősen eltérnek egymástól – közölte a kertészeti szakember, majd áttért a babérmeggy bemutatására.

– Ez a növényfajta a kevés lomblevelű örökzöldek közé tartozik, a hazai teleket vígan viselik, a jobb fajták lombozatán még a legzordabb időjárás sem hagy nyomot – említette Kohán Márk, aki bemutatta lapunk kertbarát olvasóinak a korallberkenyét is. Eszerint Magyarországon is elterjedt az utóbbi években ez a mediterrán jellegű örökzöld bokor.

– A korallberkenye kihajtó levelei élénkpirosak, majd visszazöldülnek. Mivel folyamatosan hajt, így a bokor külső része mindig piros. Nagyon gyors növésű, éppen ezért alkalmas nyírott sövény kialakítására, persze különálló bokorként is el lehet ültetni. Metszeni a május eleji virágzást követően érdemes.

TG


Bármilyen talajon megél

– Ha valaki nem teljesen zárt, nyírott sövényre vágyik, de kerülné a smaragd tuját mindenképpen próbálja ki a kínai borókát, mely egy igazi túlélő, mindent kibír, emellett egy gyönyörű, karcsú, kúp alakú örökzöld fejlődik belőle. Törzse elágazó, kérge barna, rostos bordákra tagolt, repedezett. Ágvégei bókolva lehajlanak. Fiatal hajtásai fölfelé ívelnek vagy lecsüngenek. Szinte bármilyen talajon megél, de napos helyen és tápdús talajon erősebben nő. Teljesen télálló. A párás klímát kedveli, az átültetést rosszul tűri – tájékoztatott Kohán Márk, a nyíregyházi Klorofill Kertészeti Áruda vezetője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában