Helyi közélet

2018.06.30. 15:24

Lembergi vendég a Hotel Pangeában

Lemberg - Óriási érdeklődés Nyíregyháza iránt az ukrajnai Lemberg városában.

Lemberg - Óriási érdeklődés Nyíregyháza iránt az ukrajnai Lemberg városában.

Ha egy „üzlet” beindul: májusban Nyíregyháza a Magyarország ungvári főkonzulátusa által szervezett II. Hungaryfest elnevezésű rendezvényen vett részt, ennek folytatásaként a napokban Lemberg városában nagyszabású turisztikai workshopon vett részt a szabolcsi delegáció.

Intenzív érdeklődés

Andrii Sadovyi, Lemberg polgármestere, Kuti László, Magyarország ungvári főkonzulátusának első beosztott konzulja, valamint dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere köszöntötte a nagy létszámban megjelent utazási irodák vezetőit, a média képviselőit és a turisztikai szakembereket. A nyíregyházi turisztikai attrakciókról és lehetőségekről Furkóné Szabó Marianna, a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője, dr. Podlovics Roland, a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója és Gajdos László, a Nyíregyházi Állatpark igazgatója tartott prezentációkat. A szakmai program során intenzív érdeklődés mutatkozott a város turisztikai kínálata iránt, valamint üzleti tárgyalásokon vettek részt az ukrán utazási irodák és a nyíregyházi szakemberek.

A workshop keretében ajándékot sorsoltak: dr. Kovács Ferenc személyesen nyújtotta át a nyertesnek az augusztusban nyíló négy csillagos Hotel Pangea két fő részére szóló ajándékutalványát. A két város polgármesterének találkozója mellett a delegáció tagjai egyeztető megbeszélést folytattak Larissza Malehhel, Magyarország lembergi tiszteletbeli konzuljával és Szarvas Gáborral, a Lembergi Magyar Kulturális Szövetség elnökével is.

– A bemutatkozás célja Nyíregyháza és Lemberg kapcsolatainak erősítése volt azért, hogy ne csak a határ menti területekről, hanem a távolabbi régiókból is emelkedjen a turisták száma. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2017-ben az ukrán vendég­éjszakák száma 23,2 százalékkal nőtt az előző évhez képest Nyíregyházán. Szeretnénk, ha ez a növekedés tovább folytatódna – jegyezte meg Furkóné Szabó Marianna, a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában