Helyi közélet

2018.07.14. 19:06

Csapatmunka a megye közigazgatásában

Nyíregyháza - Az emberek mindennapi biztonságát is szolgálja, ha jól működik a hivatal. Interjú Román István kormánymegbízottal.

Nyíregyháza - Az emberek mindennapi biztonságát is szolgálja, ha jól működik a hivatal. Interjú Román István kormánymegbízottal.

„Lebontjuk az adminisztratív akadályokat” – nyilatkozta lapunknak Román István kormánymegbízott, aki a közelmúltban tette le hivatali esküjét, és vezetheti tovább a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal munkáját.

Ugyanazt a feladatot és tisztséget újból elnyerni az addigi teljesítmény elismerése.

Valóban, de erről úgy vélem: nem kizárólag az én személyes munkám elismerése, hanem a kormányhivatal kötelékében dolgozó több mint kétezer kollégám érdeme is. Ezért az első vezetői értekezleten köszönetet mondtam munkatársaimnak a helytállásukért, a közösen elért eredményekért.

Akkor elégedett a csapatával?

A kormánymegbízottak eskütétele alkalmából Orbán Viktor miniszterelnök úr azt mondta, hogy a magyar állam legjobban működő szerve a középszintű közigazgatás. Ugyanakkor van egy sor további tennivaló, tovább kell haladni az úton, amelyen elindultunk. A legfontosabb pillérek a szakigazgatási rendszerek összehangolása, integrációja és legfőképp a bürokrácia csökkentése. Az eredményeknek a kormányhivatal olajozott működésén túl a gazdasági életben és az itt élő emberek mindennapjaiban is éreztetniük kell a hatásukat.

Hogyan lehet megfogni a hatékonyság, az egyszerűsítés kérdését a közigazgatásban?

Ez nagyobbrészt jogalkotói hatáskör, míg a kormányhivatal jogalkalmazói szerepben van. A mindennapi gyakorlati tapasztalatok alapján állandó visszajelzéseket küldünk, amivel a jog­alkotói munkát is segítjük. Az állampolgárok az esetek többségében a kormányablakok ügyintézésén keresztül alkotnak képet a munkánkról, s magáról a rendszerről. A hálózat bővül, az emberek a lakóhelyükhöz egyre közelebb érnek el egyre komplexebb ügyintéző pontokat, s ezt erősítendő egy mobil kormányablakot is átadunk az elkövetkező napokban. A munkánknak azonban van egy olyan része, amellyel kevésbé találkoznak az állampolgárok, ahol a felelősség szintén óriási. Megyénkben több kiemelt kormányzati beruházás is kezdetét vette, az ezzel kapcsolatos hatósági engedélyezési feladatokat a kormányhivatal látja el. Nem mindegy, hogy az utak, ipari parkok építésénél, az infrastruktúra fejlesztésénél milyen gyorsan haladhatnak a kivitelezéssel.

Kimondható: a kormányhivatal a gazdasági életben is szereplő, partner?

Igen, itt is van teendőnk bőven. Fontos, hogy ha valaki itt szeretne építeni, befektetni, munkahelyeket teremteni, akkor annak ne legyenek adminisztratív akadályai. Az terjedjen el az üzleti világban, hogy itt segítő, támogató ügyintézéssel találkoznak. Ebből a megközelítésből a munkatársaink egy kicsit magukénak is érezhetik a foglalkoztatási helyzet javításában elért sikert: míg 2010-ben 185 ezer ember dolgozott megyénkben, ma 245 ezer.

Más téren is látható közvetlen kapcsolódás a gazdasághoz.

Amire szintén büszkék lehetünk, az a vidékfejlesztési program pályázatainak a feldolgozása, nyomon követése. A kormányhivatalba integrált korábbi Vidékfejlesztési Hivatal kezeli ezeket a pályázatokat, és örömmel nyugtázhatjuk, hogy a megyénkben működő agrárvállalkozások, családi gazdaságok rengeteg ötlettel, tervvel rendelkeznek. Ehhez sikerült kellő forrást párosítani: a vidékfejlesztési pályázatok révén 1110 milliárd forint már biztosan a megyénkbe érkezik, erről már a döntések megszülettek. Ez hatalmas összeg, tovább segíti a foglalkoztatást, megélhetést, a gazdaság élénkítését. Közös erővel képessé váltunk a megye agráradottságait elfogadhatóan hasznosítani.

Új ciklust kezd, ebben mire helyezi a hangsúlyt?

Elkötelezettek vagyunk a szolgáltatásfejlesztés és bürokráciacsökkentés mellett, és további infrastrukturális beruházásokkal szeretnénk modernizálni a kormányhivatali épületeket. Összesen 94 olyan ingatlannal rendelkezünk, ahol hivatalaink működnek, ezek közül többre is ráfér a korszerűsítés. Ezzel egyszerre tiszteljük meg az ott dolgozó kollégákat és az oda betérő ügyfeleket. Hamarosan átadjuk a kemecsei kormányhivatal épületét, ahol újabb kormányablak is nyílik. Ez nagy előrelépés lesz abban a térségben. Az emberek mindennapi biztonságához azzal szeretnénk hozzájárulni, hogy évről évre jobb teljesítményt nyújtó hivatalt építünk.

Ha megenged egy személyes kérdést: milyen gondolatok jártak a fejében, amikor a világ egyik – számunkra mindenképpen – legszebb ­parlamentjében, a magyar történelem szentélyében tett esküt?

Mindenki fel tud idézni az életéből olyan napokat, amely ott belül valamiért nagyon megragadta. Nekem ez egy ilyen nap volt. A Parlamentben felesküdni a haza szolgálatára felemelő érzés és komoly megerősítés. Mint azt tudjuk, nem csak kenyérrel él az ember, ünnepélyesen fogadalmat tenni pedig a szakrális világ ritka, lélekemelő része. Megerősíti az embert abban, hogy a haza és a szűkebb szülőföld, a megye érdekében dolgozni milyen nagyszerű kiváltság és vállalás, egyben óriási felelősség.

Másodszor vette át a kinevezését, de egészen más a helyzet. Erre hogyan tekint?

Immár nagyobb lehetőségem van stratégia mentén tervezni, mint abban a helyzetben, amelyben tavaly augusztusban voltam, amikor is nyolc hónapnyi időtartamra szólt a kinevezésem. Most nagyobb hangsúlyt kaphat a koncepcionális gondolkodás. Miközben a mindennapi munkákat elvégzem, amúgy is szeretek közép- és hosszú távon gondolkodni. Sokan elkövetik azt a hibát, hogy az ezernyi feladat közepette elfeledkeznek a távlati célokról, és elmerülnek a pillanatnyi problémák megoldásában. Erre különösen szeretnék ügyelni, hogy ne így legyen.

Most amúgy nyári uborkaszezon jellemzi a hivatalt?

Én arra biztattam a kormányhivatalban dolgozó kollégákat, hogy vegyék ki a szabadságaikat és pihenjenek, mert mindenkinek szüksége van feltöltődésre. A munkát úgy szerveztük, hogy az élet ne álljon meg, a hivatal működése zavartalan. Egyébként a kormányhivatalban nagy figyelmet fordítunk a közösségépítésre, több rendezvényünk szolgálja ezt a jótékonysági bálunktól a sportnapon át a karácsonyi koncertig. Fontos, hogy a kollégák olyan közösséget alkossanak, amely segíti a napi feladatok elvégzését.

Önnek hogyan telnek ezek a nyári napok? Nézi-e a labdarúgó-világbajnokságot?

Jelenleg reggeltől estig munkával, de tervezem, hogy a nyáron még eljutok egy kicsit pihenni. A labdarúgó-­világbajnokság esti, éjszakai mérkőzéseit igyekeztem megnézni, és készülök a vasárnapi döntőre is. Gyerekkoromban nagy kedvencem volt Gary Lineker, és sokáig miatta kedveltem az angol csapatot, de most a horvátoknak szurkolok, örülök, hogy ők játsszák a döntőt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában