Helyi közélet

2018.07.18. 15:55

Diákok a színpad világában

Máriapócs - A tábor lakói foglalkoztak beszédtechnikával, színészmesterséggel, énekkel és tánccal.

Máriapócs - A tábor lakói foglalkoztak beszédtechnikával, színészmesterséggel, énekkel és tánccal.

Egy évtizednél is hosszabb hagyomány már Máriapócson, hogy nyaranta színjátszó és musical tábort szervez Vona Éva színész-drámapedagógus. Az elmúlt héten immár a 12. alkalommal várta a színházi szakmai tábor a Dunától keletre eső országrészből a színpad világát szerető fiatalokat.

Játék és koncert

Az idén csaknem 70 diák 7 művésztanár vezetésével dolgozott együtt egy héten keresztül. Minden nap a délelőtti órákban színházi foglalkozásokon vettek részt a tábor lakói: volt beszédtechnika, színészmesterség, ének és tánc.

Délutánonként a próbák következtek a csoportvezetőkkel, akik a Móricz Zsigmond Színház művészei: Kosik Anita, Dézsi Darinka, Munkácsi Anita, Urmai Gábor, Nagyidai Gergő, Vámosi Máté. Foglalkozott a fiatalokkal a színház zenei vezetője, Tamás Attila is, aki egyben a Nyíregyházi Vikár Sándor Zeneiskola igazgatója.

A szabadidőben lehetőség volt játékra, valamint a diákok meghallgathatták a carPEDIGnem együttes koncertjét is, amelynek az énekese Dézsi Darinka színésznő.

Egymást követték a próbák is. A legkisebbekkel Urmai Gábor a Maszmók Afrikában című darabon dolgozott. Munkácsi Anita és csoportja Csokonai: Karnyóné, Dézsi Darinka a Semmi, Nagyidai Gergő a tanítványaival a 12 dühös ember, míg Kosik Anita, Tamás Attila, Vámosi Máté A dzsungel könyve című darab bemutatójára próbált. Az előadásokat Nagy Fruzsina máriapócsi díszlet- és jelmeztervező és csapata segítette. A tábor munkájának lezárását jelentő előadásokat szombaton láthatták az érdeklődők.

- Palóczy Tímea -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában