Helyi közélet

2018.07.09. 18:43

Versengő záhonyi kollégisták sikerei

Záhony - A magunk mögött hagyott tanévben is számos szép versenyeredményt értek el a záhonyi diákotthon tanulói.

Záhony - A magunk mögött hagyott tanévben is számos szép versenyeredményt értek el a záhonyi diákotthon tanulói.

Decemberben az Országos HIV/AIDS Prevenciós Verseny fővárosi fináléjában a középiskolás kategóriában az értékes 5. helyezést szerezte meg a záhonyi kollégista trió, s ezzel ötödször egymás után végzett a „TOP 10-ben”, míg a felnőtt gárda az első helyezést mondhatta a magáénak. Februárban a megyei kollégiumok asztalitenisz versenyén - a hat egyéni dobogós helyezés mellett - egymás után hatodik alkalommal végeztek a pontverseny élén, igaz ezúttal hármas holtversenyben a húsz kollégium versenyzőit felvonultató mezőnyben.

Áprilisban a négyfős katasztrófavédelmi csapatuk szintén holtversenyben végzett az élen a területi versengésen. Ugyancsak áprilisban az ifjúsági és a felnőtt elsősegélynyújtó csapatuk is a megyei döntőbe jutott a területi versenyen nyújtott teljesítményük alapján, ahol aztán a felnőtt korcsoportban a második, míg a középiskolások népes és erős mezőnyében az első helyen végeztek és képviselhetik majd megyénk színeit a szeptemberi országos döntőben. A csecsemőápolók leány triója ugyanakkor és ugyanott az értékes harmadik helyezést szerezte meg. Sportolóik is több helyi, térségi és megyei szintű versenyen értek el dicséretes helyezéseket.

Versenyek Vásárosnaménytól Nyírszőlősön át a fővárosig

Több versenyen is kimagaslóan teljesített Antal András (Ilk), Badó Gyöngyi (Csongor), Balog Annamária (Nagydobrony), Baksa Dávid (Csongor), Barati Béla (Dombrád), Dajka Dalma (Petneháza), Fráter Richárd (Mándok), Gál Adrienn (Tiszaásvány), Gál Ádám (Kisdobrony), Hudák Márk (Csap), Katona Dávid (Berkesz), Kerekes Márk (Mándok), Kiss Olívia (Szernye), Kovács Barbara (Lövőpetri), Orosz Erik (Csongor), Orosz László (Csongor), Pap Alex (Csongor), Pinte József (Csongor), Popovics János (Székely), Sándor Dominik (Csongor), Szabó Dominika (Szernye), Szilágyi Dávid (Kisar), Tóth Klementina (Szernye), Vaszilcsenkó Bianka (Szernye), Zozulya Márk (Tiszaágtelek). A versenyzők felkészítésében Almásiné Forgács Éva, Szentmiklósi Anikó nevelőtanárok, Csobainé Jánvári Orsolya védőnő, Karasz Lajosné, a Vöröskereszt munkatársa és Józan Sándor mentőtiszt jeleskedett.

- Tancsik Róbert -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában