Helyi közélet

2018.08.23. 10:19

Lebilincselő élmény: különdíjat értek a tiszalöki jelmezek

Budapest, Tiszalök - A tiszalöki intézet is bemutatkozott a III. Országos Börtönszínházi Találkozón.

Budapest, Tiszalök - A tiszalöki intézet is bemutatkozott a III. Országos Börtönszínházi Találkozón.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága a fogvatartottaknak harmadik alkalommal rendezte meg az Országos Börtönszínházi Találkozót. A budapesti József Attila Színházban az amatőr színjátszó társulatok seregszemléjén a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet is képviseltette magát: Csehov Három nővérét paródiaként állították színpadra.

– A börtönszínházakban játszó, rátermett fogvatartottak ismét bizonyíthatták tehetségüket. A találkozó ismét elérte a célját: segíti az elítéltek társadalmi reintegrációját. A regionális döntőkben 16 csapat mutatkozott be, majd a zsűri a legjobb négy előadást juttatta a fináléba, ahol a fogvatartottak hozzátartozói is helyet foglalhattak a nézők soraiban. A tiszalöki bv. intézet színjátszó körét alkalmi színészek alkotják, akiknek felkészülését az intézet reintegrációs szakemberei segítették – említette Pappné Baranyi Edina bv. fhdgy., a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet fogvatartási főelőadója. Hozzátette: – A szöveg és a színpadi megjelenés elsajátítása mellett a jelmezek, valamint a díszletek is közösen készültek. Különlegessé tette a csoportot, hogy az egyik tag már nem fogvatartottként, hanem reintegrációs őrizetesként vett részt a versenyen. A felkészülés utolsó hónapjában a szereplő már nem volt jelen a próbákon, mert a visszailleszkedés erősítése jegyében büntetésének utolsó időszakát otthonában tölti. A befektetett munka, a felelősségérzet és a csoportcél miatt a Versinyin ezredest alakító elítélt vállalta, hogy részt vesz az országos megmérettetésen.

A III. Országos Börtönszínházi Találkozón a legjobb darabnak járó díjat és vándorkupát a Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézet és a Tököli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet színjátszóinak közös csapata nyerte a Kirág-lak című produkciójával. A legjobb rendezés díját a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet Bernarda Alba háza című előadása érdemelte ki. A legjobb női főszereplő a pálhalmai társulat Bernarda Albát megformáló fogvatartottja, míg a legjobb férfi főszereplő a Három nővér Olgája lett Tiszalökről. A legjobb női mellékszereplő a veszprémi börtönszínjátszók Mamája, a legjobb férfi mellékszereplő pedig a tököliek Rómeója lett. A legjobb díszletért a Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet társulatának A cég arája című előadását ismerte el a zsűri. Mindezek mellett különdíjat kapott a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet a legjobb jelmezek kategóriájában.

LTL


A zsűri tagjai

A zsűri elnöke Nemcsák Károly, tagjai Schmehl János bv. vezérőrnagy, a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának biztonsági és fogvatartási helyettese, Dr. Hatala József ny. r. altábornagy, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke, Tikász Sándor bv. dandártábornok, a Szegedi Fegyház és Börtön parancsnoka, valamint Molnár Zsuzsanna Jászai Mari-díjas színművész volt. A selejtezők zsűrizésében részt vett még Szokolai Brigitta dramaturg, valamint Quintus Konrád színművész is.


Sajátos művészeti forma

A börtönszínház egy sajátos művészeti forma, amely a pedagógiai lehetőségek tárházát vonultatja fel, segítségével az elítéltek újragondolhatják döntéseik rövid és hosszú távú következményeit, az átélt élmények pedig tovább növelik a társadalmi visszailleszkedésük esélyét. Minden hazai börtönben működik irodalmi- és színjátszó szakkör, amely a drámapedagógia eszközeit felhasználva a szabadidő hasznos eltöltése mellett a fogvatartottak ön- és emberismeretét, érzelmi intelligenciáját is erősíti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában