Helyi közélet

2018.08.27. 14:21

Szülővárosukban lépnek színpadra

Nyíregyháza - Budapesten élő nyíregyháziak alkotják a MARMUNSK! együttest, amelynek története akkor kezdődött, amikor Iklódi Tomi (gitár/ének), Kiss Sanyi (basszusgitár) és Baku Laci (dob) egy közvágóhídi, 16 négyzetméteres próbateremben 2016 őszén elkezdtek együtt zenélni.

Nyíregyháza - Budapesten élő nyíregyháziak alkotják a MARMUNSK! együttest, amelynek története akkor kezdődött, amikor Iklódi Tomi (gitár/ének), Kiss Sanyi (basszusgitár) és Baku Laci (dob) egy közvágóhídi, 16 négyzetméteres próbateremben 2016 őszén elkezdtek együtt zenélni. Megírtak jó pár dalt, ezekből hármat fel is vettek „Addict/Avoid” című kislemezükre. Zenéjüket a grunge és a heavy rock műfajai köré sorolják be, angol szövegekkel, nagy hangerővel és óriási stenkkel. Az első EP-t több koncert követte olyan bandákkal mint a Carson Coma, a Meggie, a Pregnant Whale Pain, a Kloggs, vagy az Alone In The Moon. Az első évben nemcsak Budapesten, de szülővárosukban, Nyíregyházán is koncerteztek, a 2017-es szezont a budapesti Robotban zárták, ahol a görögországi Tuber előzenekara voltak.

Ezután elvonultak és elkészítették második, „Wasted Energies” névre keresztelt kislemezüket. Az idén tavasszal a zenekar ismét elhagyta a fővárost: áprilisban Debrecenben és Nagyváradon játszottak, májusban az A38 Tetőteraszon adtak koncertet. Az év hátralévő részében országjárást terveznek: októberben Kecskeméten játszanak, de a térképükön szerepel Veszprém és Szeged is. A zenekar a nyarat a készülő új lemezük megírásával töltötte, melyet a tervek szerint ősszel rögzítenek. A klubszezont augusztus 27-én Budapesten kezdik, augusztus 28-án, kedden 16 órától pedig hosszú idő után újra Nyíregyházán játszanak: a VIDOR Kertben hallhatják őket az érdeklődők. A srácok a régi dalaik mellett a nyáron megírt új nótákat is előadják, ezzel is exkluzívvá téve hazai pályás koncertjüket. Mindenképpen érdemes elcsípni őket, hiszen élőben tudnak igazán kiteljesedni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában