Helyi közélet

2018.09.14. 11:38

Az iskolát is kiválóan menedzselte

Nyíregyháza - Kitüntették Suta György szabadidő-szervezőt, akinek szinte sosem volt szabadideje…

Nyíregyháza - Kitüntették Suta György szabadidő-szervezőt, akinek szinte sosem volt szabadideje…

Negyedszázados, kiemelkedő munkája elismeréseként, öregségi nyugdíjba vonulása alkalmából a Szent Gellért Díj ezüst fokozatával tüntették ki a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye tanévnyitó ünnepségén Suta György szabadidő-szervezőt.

Kapcsolatépítés határok nélkül

A nős, két gyermekkel és négy unokával büszkélkedő, fáradhatatlan nyíregyházi családfő 30 évig a Tejipari Vállalatnál dolgozott „menedzserként”, ezt a szemléletet, immár rokkantnyugdíjasként 1993-tól a jósavárosi Szent Imre katolikus iskolában is sikerrel kamatoztatta mint szmk tag, majd szabadidő-szervező, később mint a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő munkatárs.

– Huszonöt éven át szerveztem, irányítottam a Szent Imre Katolikus Szülők Egyesületének és a Szent Imre Katolikus Alapítványnak a tevékenységét, ezek a civil szervezetek jelentős, pályázatokon elnyert, szülői és külső támogatóktól szerzett anyagi segítséget nyújtottak az intézmény diák- és közösségépítő programjaihoz – mesélte Gyuri bácsi, a Keresztény Ifjúsági Találkozó megálmodója. Oroszlánszerepet vállalt a határon túli magyarsággal való kapcsolattartás kiépítésében, illetve a Szent Imre beiskolázási munkájában is. – Szívesen segítem egy-egy program megvalósulását a jövőben is, de leginkább a kertemmel, a kis tangazdaságommal szeretnék foglalkozni – árulta el a kitüntetett.

PI


Díjazottak

Szent Gellért-díj, ezüst fokozat: László Mária, a mátészalkai Széchenyi István Katolikus Német Nemzetiségi Általános Iskola és Óvoda tanára,

Daróczi Zoltán, a debreceni Szent József Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium igazgatóhelyettese,

Suta György, a nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola programszervezője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában