Helyi közélet

2018.09.07. 18:25

Ezüst érdemkereszttel elismert igazgatási munka

Nyíregyháza - Megtippelni sem lehet, hogy az elmúlt 43 évben Marjay Károly hány határozatot hozott a nyíregyházi polgármesteri hivatal igazgatási osztályának munkatársaként, azonban a legelső ügyére a mai napig pontosan emlékszik. Birtokháborítási ügyek tartoztak hozzá, s azonnal a mély vízbe került.

Nyíregyháza - Megtippelni sem lehet, hogy az elmúlt 43 évben Marjay Károly hány határozatot hozott a nyíregyházi polgármesteri hivatal igazgatási osztályának munkatársaként, azonban a legelső ügyére a mai napig pontosan emlékszik. Birtokháborítási ügyek tartoztak hozzá, s azonnal a mély vízbe került.

A második otthona volt

– Egy házastársi konfliktusban kellett dönteni, a férj kizárta a feleségét a lakásból – ha korábban huzamosabb ideig együtt éltek és használták az otthonukat, akkor ez tipikus birtokháborítási ügy. A jogszabályok előrébb helyezik a birtokjogot a tulajdonjognál, ezt pedig sok ügyfél nagyon nehezen értette meg, mert arra hivatkozott, ez az én tulajdonom, az enyém, miért nem dönthetek arról, hogy itt lakhat vagy sem – merül el a részletekben Marjay Károly, aki augusztus 20-a alkalmából a Magyar Ezüst Éremkereszt kitüntetést vette át a közigazgatás területén végzett magas színvonalú, több mint négy évtizedes tevékenysége elismeréseként. – A következő lépcsőben a bíróság már figyelembe veheti ezt, mi hivatali, jegyzői szinten csak a tartós birtokállapotot vizsgálhatjuk, kizárólag azt nézhetjük, hogy valóban huzamosabb ideig együtt használták-e a lakást vagy sem.

– Én a polgármesteri hivatalba hazajártam, a második otthonom volt – ismeri el Marjay Károly, aki 21 évesen lépett be először a városházára, s ez a lépés meghatározta az egész életét, pályafutását.

– Szerencsés ember vagyok, hiszen beletanultam és nagyon megszerettem a munkámat, az ügyfeleknek mindig megadtam a maximális tiszteletet – mondja az április óta nyugdíjas köztisztviselő, aki akkor tudta meg: Nyíregyháza címzetes főjegyzője, dr. Szemán Sándor felterjeszti az elismerésre. Az irodájában mindenkit „hölgyemnek” és „uramnak” szólított, empátiájának, emberségének köszönhetően a legvehemensebb ügyféllel is szót értett, megkérdőjelezhetetlen szakmai tudását azok is tisztelték és elismerték, akikkel szemben a meghozott határozat nem volt kedvező.

Kicsit hevesebben vert a szíve

Az érettségi után gondolkodott azon, hogy a katonatiszti főiskolára jelentkezik. Másképp döntött, a katonaság mégis az élete és munkája része lett, nemcsak tartalékos tiszt, hanem hosszú évekig hozzá tartoztak a katonai igazgatási ügyek is. Feladata volt a sorozottak névjegyzékének összeállítása, és a sorozóbizottság munkájában is részt vett, mint a hivatal megbízottja, de adtak teendőt a polgárvédelmi mozgósítási gyakorlatok is. A honvédelmi minisztertől 2002-ben kapott a munkájáért elismerést. Hozzá tartoztak a telepengedélyezési eljárások, a városban az összes ipari telep engedélyezése, azt már csak mosolyogva teszi hozzá: rendelkezik anyakönyvvezetői képesítéssel is.

– Igaz, ebben a minőségemben egyetlen házasságot sem kötöttem – teszi hozzá, az ő szívéhez a birtokháborítási ügyek intézése nőtt, még akkor is, ha sokszor hálátlan feladat. A kívülállók csak azt látják, hogy az ügyfelek nézeteltéréseiket próbálják itt rendezni, ami valahol valóban így van, ám minden esetben a jogszabályok befolyásolják a történet végét.

– Már a kitüntetésre felterjesztés is megtisztelő volt, de nem éltem bele magam – jegyzi meg –, amikor átvettem az érdemkeresztet, egy kicsit hevesebben vert a szívem.

BM


Nehéz az elszakadás

Marjay Károly büszke a családjára, feleségére, akiben a másik felét találta meg, a lányára, aki pályaelhagyó pedagógusként a kórház jogi osztályán dolgozik, fiára, aki a kormányhivatalban szakjogász, és a két unokájára. Feleségével nagyon sok időt töltenek velük, ha pedig ideje engedi, szívesen horgászik, bőven ad munkát a szőlő is. – A nyugdíjasnak tényleg semmire sincs ideje – neveti el magát. A kollégáinak azt ígérte, többször megjelenik majd a hivatalban, mert 43 év után elszakadni egy összetartó szakmai, baráti közösségtől nem lehet, jó lesz néha oda is hazatérni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában