Helyi közélet

2018.09.08. 19:59

Felavatták és megáldották a hercegprímás szobrát Máriapócson

Máriapócs - Mindszenty-szobrot avattak Máriapócson szombaton, a Kisboldogasszony –napi búcsún.

Máriapócs - Mindszenty-szobrot avattak Máriapócson szombaton, a Kisboldogasszony –napi búcsún.

Megtelt Máriapócs főtere szombaton, a hűs szellőben várták a hívek a Kisboldogasszony-napi római katolikus szentmisét, amelyet Palánki Ferenc megyéspüspök atya vezetett. A bazilika kertjében a keresztekkel érkező zarándokok az Istenszülő Szűz Mária születését jöttek ünnepelni, a már hagyományossá vált búcsújáró napon szeptember 8-án. A hálaadó ének a szentmise kezdetét jelezte, s utalva arra, hogy a búcsú után leleplezik, és megáldják a mártír bíboros: Mindszenty József szobrát, a Hercegprímás életútjáról szóló kis füzetet osztottak szét a hívők között. – „Krisztusban szeretett testvéreim” – szólította meg a hívőket a püspök, s folytatta: – Máriának ünnepeljük a születésnapját, s egyházunk mégis Jézus születésének történetét olvastatja fel a liturgiában, mert ez Máriának is a szándéka; hogy Jézus legyen a középpontban élete középpontjában. „Mária példakép számunkra, rajta keresztül jött el a világra Isten szeretete” – mondta prédikációjában a püspök, s kiemelte, hogy Mindszenty József bíboros- kinek tiszteletére emléket állítanak a térség lelki központjában- életének középpontjában is Isten állt. – Mindszenty bíboros azért küzdött, hogy a végsőkig kiállhasson a magyarságért, a kereszténységért – hangzott el.

Jó úton halad a bíboros boldoggá avatása

Mindszenty József bíboros, 1946 szeptember 8-án látogatott el az emblematikus zarándokhelyre és tartotta meg háromszázezer ember előtt, emlékezetes beszédét, ugyanis akkor ünnepelték az 1646-ban megkötött, a görögkatolikus egyház létrejöttét eredményező ungvári unió 300., valamint az első máriapócsi könnyezés 250. évfordulóját. – Tudunk- e, igaz emberek maradni, mint ahogyan Mindszenty József minden megpróbáltatása ellenére az maradt? – tette fel a kérdést Palánki Ferenc püspök, és elmondta: – nagy remény van rá, hogy hamarosan a boldogok között tisztelhetjük Mindszenty Józsefet, mert Rómában a bíborosok teológiai bizottsága jóváhagyta életszentségét, a Szent Atya döntésén múlik, és továbbléphet a boldoggá avatás folyamata.

A szentmisét követően a tömeg átvonult Máriapócs legrégebbi templomához, a bazilika melletti római katolikus templom előtt leplezték le Mindszenty József szobrát. A köztéri alkotás Bíró Lajos szobrászművész munkája, létrejöttét a Máriapócsért Alapítvány és a magyar kormány támogatta, Kiss András a megyei önkormányzat képviselőjének kezdeményezésére. A képviselő kiemelte ez az

első kelet-magyarországi Mindszenty-szobor fontos üzenetet hordoz. Simon Miklós, a térség országgyűlési képviselője pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a következő generációk kötelessége lesz az emlékezés, a hercegprímás szellemiségének megőrzése.

Világi és egyházi részről is nagyra becsülik

Az ünnepség következő szónoka Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg, volt, a Mindszenty Alapítvány elnöke, aki arról szólt, hogy a bíboros halála után (1975) nagyon sokáig itthon, nem mondhattak érte gyászmisét sem, holott külföldön emlékművek, emléktáblák, utcák, terek és intézmények sokaságát nevezték el róla. – Mindez arról tanúskodik, hogy a bíborost világi és egyházi részről is elismerték, nagyra becsülték. Magyarországon meg kellett várni a rendszerváltozást, hogy a tiszteletnek maradandó nyomai legyenek. Eljutottunk oda, hogy ma már az ifjabb nemzedékek is bekapcsolódnak a bíboros emlékének méltó megőrzésébe, s kiemelte a főherceg a közösségi tiszteletadás gyakorlását: a bíboros életéről szóló iskolai vetélkedőket valamint a Mindszenty zarándoklatot, melyek szintén kedveznek, és előrébb viszik a bíboros boldoggá avatását.

– Máriapócson soha nem kell esernyő, valahányszor itt jártam a viharfelhők hamar távoztak, így van most is: az időjárás kegyes maradt a szoboravatóhoz – mondta Soltész Miklós a Miniszterelnökség egyházi, nemzetiségi kapcsolatokért és az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára. Majd a bíboros méltatásával folytatta: – A katolikus egyház szentjei, szentéleti nagyjai segítenek minket eligazodni a világban, példát adnak az egyes élethelyzetekben, Mindszenty József is így tett. Plébánosként, püspöki megbízottként templomokat, plébániákat épített, hangsúlyozta, hogy szükség lenne helyi, illetve országos katolikus médiára: újságokra, rádiókra. Felemelte szavát és védte az üldözött embereket: a II. világháború vége felé a Magyarországon felerősödött zsidóüldözéssel szemben fellépett, és mentette is őket a veszprémi püspökségen. Védte egyházát, tiltakozott az iskolák bezárása ellen, s mindezért cserébe a kommunisták és a nyilasok is üldözték, börtönbe zárták. Meggyalázták, rágalmazták, és mégsem gyűlölködött – emelte ki az államtitkár. – Jó lenne, most is a gyűlölet fonalát megszakítani, és kiállni hazánkért, kereszténységünkért politikai, társadalmi vonatkozásban - ahogyan Mindszenty bíboros tette. – zárta gondolatait Soltész Miklós, államtitkár. A beszédek után Palánki Ferenc megyéspüspök, Kocsis Fülöp metropolita, és dr. Orosz Atanáz püspök megáldották Mindszenty József szobrát.

KO

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában