Helyi közélet

2018.09.11. 16:00

Főszerepben a robotika Kisvárdán

Kisvárda - Az új eszközök használatát tanulták meg a két középiskola diákjai.

Kisvárda - Az új eszközök használatát tanulták meg a két középiskola diákjai.

A programozás és a robotika játssza a főszerepet abban a két éven keresztül tartó projektben, amelyet a felvidéki Királyhelmeci Gimnázium és a Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium indított el. Az Európai Unió és az Európai Regionális Fejlesztési Alap által támogatott Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program részeként a napokban jelentős programnak adott otthont Kisvárda: húsz-húsz szlovák és magyar tanuló egy héten át programozás-robotika táborban végeztek munkát. Az iskolák a Smarter nevű projekt révén rendkívül sok eszközzel gazdagodtak.

Meglátogatták az új stadiont is

Tanárok és külső szakemberek irányításával ezek kezelését sajátították el a táborban a tanulók, de arra is volt példa, hogy valamelyik tanuló irányította a képzést. A Bessenyei György gimnázium CNC-laborjában fémek forgácsolása, áramkörök programozása, a 3D-s nyomtatás rejtelmeiben mélyültek el a jövő szakemberei, és a programba belefért a debreceni National Instruments és a Debreceni Egyetem Informatika Központjának meglátogatása is. A számonkérésről a házigazda iskola Smart School termében működő felhőalapú, tableteken futó úgynevezett feleltető-rendszer gondoskodott. A gazdag szakmai programok után természetesen lazító események is vártak a fiatalokra. A Várdaplex Cinema, az Aquacinema és a Nyíregyházi Vadaspark szerepelt a program szabadidős „étlapján”, sőt a táborlakók a kisvárdai nevezetességek megtekintése mellett meglátogatták a frissen átadott stadiont is. A projekt szlogenjének („Partnerséget építünk”) megvalósítása legközelebb Királyhelmecen folytatódik, ugyanis a mostani vendéglátók meghívást kaptak a felvidéki gimnázium hagyományos diákbáljára.

- Kovács Bertalan -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában