Helyi közélet

2018.09.26. 11:56

Megszentelték a szép, megújult templomot Tiszanagyfaluban

Tiszanagyfalu - Megújult, megszépült Tiszanagyfaluban a római katolikus templom épülete, amelyet a napokban megszentelt Bosák Nándor nyugalmazott püspök atya.

Tiszanagyfalu - Megújult, megszépült Tiszanagyfaluban a római katolikus templom épülete, amelyet a napokban megszentelt Bosák Nándor nyugalmazott püspök atya.

Püspöki támogatás

– Három évvel ezelőtt új tetőzetet kapott a templom, megújult a villamoshálózat a világítótestekkel együtt, sőt a szakemberek ki is festették a templom belsejét, a külső felújításra azonban akkor már nem maradt pénzünk – tájékoztatta lapunkat Takács János, aki Rakamaz mellett több környező településen is ellátja a hívek szolgálatát. – A külső munkálatokra ebben az évben lett meg a 4,5 millió forint. Palánki Ferenc, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye püspöke hárommillió forintot adott a munkálatokra, továbbá hozzájárult a költségekhez a tiszanagyfalui önkormányzat és az egyházközség is.

– A beruházás során a templom új vakolatot kapott, s megoldották a szakemberek a csapadékvíz elvezetését is. A templom mellett körben díszburkolatot fektettek le 4 méter szélességben a körmenetek megrendezésére.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában