Helyi közélet

2018.09.21. 17:34

Utat adtak kabalás alá

Nyíregyháza - A kormánybiztos szerint egyensúly kell a kerékpározáshoz és egy település továbbéléséhez is.

Nyíregyháza - A kormánybiztos szerint egyensúly kell a kerékpározáshoz és egy település továbbéléséhez is.

– Majd meglátjátok, fogunk mi még együtt kerékpározni a kabalási kerékpárúton! – ezekkel a szavakkal ígérte meg dr. Seszták Miklós, akkori fejlesztési miniszter egy 2014-es megbeszélésen – amikor a ciklus alatt már másodszor került szóba a fejlesztési szándék –, hogy meg fog újulni a Nyírpazony közigazgatási egységébe tartozó Kabalás útja, és a kerékpárosokra is gondolni fognak. Ezt a kis anekdotát Dubay László, a nagyközség polgármestere mesélte el péntek délután, a felújított 1,6 kilométeres útszakasz átadóünnepségén, a kerékpáros fejlesztések hivatalos átadóján.

A községvezető elmondta: – A mögöttünk hagyott 45 esztendőben számtalan fejlődési stádiumon ment át Kabalás, annak ellenére, hogy a ’60-es években még fel akartak számolni, máshová kívánva helyezni az ott élőket. A buszközlekedés 1978-ban indult be itt, a vezetékes ivóvízre a ’80-as évek elején kötötték rá a településrészt, egy évtized elteltével megérkezett a gáz, 2003-ba elkészül a szennyvízberuházás, 2010 után pedig kábeltévéje is lett a Kabalásnak – sorolta Dubay László.

A TOP-os pályázatot 2015-ben írták ki, rá egy évre benyújtották az elképzeléseiket, és 2017-ben kaptak zöld utat. Nyár végére befejeződött a 3,5 méter széles útszakasz felújítása, ami azért is fontos, mert a 3700 lelkes település lakosságának közel 20 százaléka él ebben a községrészben. A község első embere minden közreműködőnek megköszönte a munkáját, külön kiemelve a képviselő-testület hozzáállását, ugyanis a testület egy emberként támogatta a fejlesztést, és ugyanígy tettek akkor is, amikor kiderült, hogy az elnyert 100 millió forinthoz önkormányzati forrásból hozzá kell tenni még közel 12 milliót.

Seszták Oszkár a megyei közgyűlés elnöke természetesen azt a megyei önkormányzatot is képviselte, ahol döntéshozó és fejlesztői-tervező feladatokat is ellátnak a Top-os programokhoz kapcsolódóan, illetve ezúttal konzorciumi partnerként is részt vettek a programba. – Nem minden partnerünkről mondhatom el, amit Nyírpazonyról, tudniillik itt olyan sikeresen, zökkenőmentesen haladt a program, hogy azt se tudtam, éppen hol tart – dicsérte a munkát a megyei elnök.

Végül dr. Seszták Miklós országgyűlési képviselő, kormánybiztos lépett a mikrofonhoz, ezúttal se rejtve véka alá, hogy Nyírpazony, ahol a dédapja a görögkatolikus templomot építette, a szíve csücske. – A kerékpározás olyan mint az élet: ha meg akarjuk tartani az egyensúlyt, mindig mozgásban kell lenni – utalt a település folyamatos fejlesztésének a fontosságára, végül a 104 éve nagymamája üzenetét tolmácsolva Saint-Exupéri imájából idézett – „Uram nem a csodákért, látomásokért imádkozom, csupán annyit kérek, adj erőt a hétköznapokhoz” –, ugyanezt, vagyis erőt kívánva a nyírpazonyiaknak a holnapokhoz.

MJ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában