A kegyetlenségek sem tudták megtörni a nemzet gerincét

Nyíregyháza – Arad, 1849. október 6-a. Az égbolt, mintha osztoznék gyászunkban, még jobban elkomorult. A dér ütött mezei virág bánatosan lehajtja fejét, zokogó szellő fut végig a szomorú tájon. A vezénylő parancsnok int, a négy halálraítélt egymástól négy-négy lépésnyire megáll, aztán féltérdre ereszkedik.

- Újabb jeladás: 16 gránátos lép ki a sorból és négyes csoportokban a halálraítéltekkel szemben helyezkedik el. Még egy jeladás és 16 lövés dördül el. Lázár, Desewffy, Schweidel arcra buknak. A golyók Kiss Ernő vállát zúzzák szét. Az egyik gránátos közvetlen közelről lő újra. Síri csend tölti be a vesztőhelyet. A katonaság visszatér, hogy a bitófákhoz kísérje az elítélteket. A központ Damjanich, az ő fakó szekere köré gyűl a kilenc tábornok, szép kis deputáció megy istenhez, úgymond a magyarok ügyében reprezentálni. Az első vértanú Poeltenberg, a második Török Ignác, a harmadik Lahner György, a negyedik Knezic Károly, az ötödik Nagysándor József, ki büszkén lép a bitó elé, „Éljen a haza!” kiáltással utoljára. Leiningen-Westerburg Károly utolsó szavai ezek: „Ma nekem, holnap neked.” A hetedik Aulich Lajos, a nyolcadik pedig Damjanich. „Szegény Emíliám, éljen a haza!”, s a nagy nemes szív megszűnik dobogni. Az utolsó a bitóra küldöttek sorában Vécsey, odatámolyog Damjanich holttestéhez, térdre hull, és megcsókolja a kezét. Tíz óra, mikor a borzasztó dráma véget ér – ezekkel a mondatokkal idézte fel a 150 éve lezajlott szörnyű eseményt, az aradi tizenhárom hős kivégzését Jászai Menyhért, Nyíregyháza alpolgármestere az Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium, a város önkormányzatának és városvédő egyesületének a közös, pénteki emlékező ünnepségén.

Miközben néhány száz méterre onnan, a szabolcsi megyeszékhely főterén a Magyar Honvédség 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezredének csapatzászló adományozási ünnepsége folyt, Nyíregyháza gyönyörű evangélikus nagytemplomában városi polgárok, középiskolás tanulók, és a testvérkapcsolatok ápolása végett vendégségbe érkezett félszáz székely gimnazista emlékezett áldón és áhítattal nemzetünk hőseire, a dicső példamutatásukra. A légy zümmögését is hallani lehetett, amikor a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium növendékei bevonultak a magyar trikolórral az oltár elé, méltó nyitányát adva a tisztelgő megemlékezésnek, és így maradt ez az esemény zárásáig.

– Nem csak fejet hajtunk emlékezetük előtt az ismétlődő évfordulókon, nem csupán kegyelettel adózunk a vértanúknak, mert a nemzet gyásza sokkal többet jelent mindannyiunk számára. A magyarság összes küzdelmét, szabadságvágyát, bátor helytállását, példamutatását, kiállását a haza- és családszeretetért – figyelmeztetett az alpolgármester ünnepi beszédében. – A 13 vértanú kivégzésével nem végeztetett be a nemzet sorsa, nem letörték a magyar szabadságvágyat, hanem örökre bevésték a nemzet szívébe. A szabadságharc leverése után ugyan súlyos megtorlások jöttek, de a „bresciai hóhérnak” nevezett Haynau véres őrjöngése sem tudta eltiporni a nemzetet. Az emigrációba készülő Kossuth Lajos és a vele tartó ezrek távozása sem tudta kiüresíteni a hazát – fogalmazta meg a megmaradásunk felett érzett örömét a gyász közepette is Jászai Menyhért.

KM