Helyi közélet

2018.10.13. 08:44

Megrázta Nyírmadát a fiú tragédiája

Nyírmada - Egyelőre nem tudni pontosan, hogy közvetlenül mi okozhatta a 11 éves nyírmadai fiú halálát.

Nyírmada - Egyelőre nem tudni pontosan, hogy közvetlenül mi okozhatta a 11 éves nyírmadai fiú halálát.

Fekete zászló lobogott péntek délelőtt a nyírmadai Patay István Általános Iskola falán. A szomorú hír gyászba borította az egész iskolát: az ötödikesek elvesztették egyik osztálytársukat, a gyerekek pénteken reggel gyertyát gyújtottak a tragikus hirtelenséggel elhunyt fiú emlékére.

A sajtóban megjelent hírek sem voltak teljesen valósághűek – tudtuk meg az iskola igazgatójától, Kukuts Csillától, aki elmondta: nincs megbízható információjuk arról, hogy az ötödikes fiú az iskolában esett le a lépcsőről, vagy ott ütötte meg magát. Az osztályfőnöke figyelt fel rá, hogy húzza a lábát, a problémát jelezték nevelőanyjának, aki azonnal a háziorvosukhoz vitte, ahonnan a vásárosnaményi kórház traumatológiai osztályára került, ahol röntgenfelvételt készítettek és hazaengedték a kórházból.

A fiú csütörtök reggel már nem ébredt fel, hiába keltegette anyja, és sajnos a kiérkező mentők sem tudtak segíteni rajta. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház hivatalos közleménye szerint a traumatológián a szakma szabályai szerint látták el a beteget. A halál okára a boncolást végző igazságügyi orvosszakértő vizsgálatának eredménye adhatja meg a választ.

Az iskolában vették észre

A hét elején még a vidám, mosolygós kiskamasz is együtt szedte a többiekkel a gyógynövényeket az iskola egészségnapján, amikor is az osztályfőnöke észrevette, hogy húzza a lábát – mondta el a történteket lapunknak Kukuts Csilla, az iskola igazgatója, aki megdöbbenve olvasta a sajtóhíreket, melyek arról szóltak, hogy az iskolában egy baleset következtében sérült meg a fiú. Az igazgatónő hangsúlyozta, úgy tudják, hogy nem történt baleset, a gyerek nem mondta senkinek, hogy elesett volna, és amikor a tanára rákérdezett, mi történt a lábával, nem igazán tulajdonított nagy jelentőséget annak. A pedagógusok viszont azonnal jelezték a problémát a fiú nevelő anyjának.

– Az anyuka az egyik kollégánk, iskolánkban dolgozik gyermek- és ifjúságvédelmi felelősként, tehát rögtön szóltunk neki, és tudtommal el is mentek a háziorvoshoz – idézte fel a történteket az igazgatónő.

– Jól ismerjük a családot, szoros kapcsolatban vagyunk velük. A kisfiúról nagyon nehéz múlt időben beszélni, kíméletlen érzés – jegyezte meg a pedagógus – mert egy végtelenül kedves, a tanárokkal szemben tisztelettudó és együttműködő, jóravaló diák volt, akit szerettek az osztálytársai, és most hiányzik mindenkinek. A gyerekeknek segítünk feldogozni a veszteséget – mondta el Kukuts Csilla. Az igazgató segítőkészen, bár elég szűkszavúan válaszolt kérdéseinkre, tudniillik jelenleg a rendőrség közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja az ügyet. Azt viszont furcsának tartotta, hogy az előző napokban egyetlen médium sem érdeklődött közvetlenül az iskolában az esetről, ami miatt több fals információ került ki az internetre – tette hozzá.

Futótűzként terjedt a hír

A kisfiú nem másnap esett össze, hanem az azt követő reggelen keltegették hiába, mentőhelikopteres segítség is érkezett a házhoz, sajnos, már a mentők sem tehettek semmit – beszélték a településen. Bárkit megkérdeztünk Nyírmadán, mindenki a sajtóból hallotta a hírt; megdöbbentek, szavakat nehezen találtak a történtekre, s elsősorban a gyermeküket elveszítő család fájdalmában osztoztak.

– Felfoghatatlan és borzasztóan megviseli az embert, amikor hirtelen távozik el egy családtag. Soha nem tudnám túltenni magam a gyermekem halálán. Nincs annál gyötrelmesebb érzés, mint amikor egy banális baleset miatt egy addig makk­egészséges gyereket elveszít egy szerető szülő – mondta stábunknak az iskola bejáratánál egy helyi fiatalasszony a kislányára várva

Megtudtuk azt is, hogy a családot, a nevelőanyát mindenki ismeri a településen, elismert munkatársa az iskolának; saját és nevelt gyerekeik gondos szülei.

Ezeregy oka lehet a tragédiának

A településen megkerestük dr. Szőlősi Gábort, a család háziorvosát, aki az orvosi titoktartási kötelezettségre hivatkozva nem árult el részleteket az esetről. A praxisban dolgozók annyit viszont megerősítettek, hogy a fiú és anyja lábfájással keresték fel a rendelőt kedden, ahonnan a traumatológiára küldték tovább őket.

A kórház péntek délután a következő hivatalos információkat osztotta meg szerkesztőségünkkel: – A beteg a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház Vásárosnaményi Telephelyén lévő Traumatológia Ambulancián

jelent meg nevelőanyjával, ahol a szakma szabályai szerint láttuk el – áll a közleményben.

– A boncolást végző igazságügyi orvosszakértő vizsgálatának eredménye adhatja meg a választ arra, mi okozta a 11 éves fiú halálát. Az eset további részleteiről adatvédelmi okokból, illetve a rendőrségi eljárás lezártáig nem adhatunk ki információt – nyilatkozta az intézmény, s őszinte részvétét fejezte ki a családnak.

Lapunk megkereste a nevelőszülőt is, aki elzárkózott a nyilatkozattól.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában