Helyi közélet

2018.11.14. 09:40

A keleti blokk legendája

Moldova, Nyíregyháza - Harminc év alatt összesen 3,38 milliót gyártottak a ZiL-ből, amik ma is járják Moldova útjait.

Moldova, Nyíregyháza - Harminc év alatt összesen 3,38 milliót gyártottak a ZiL-ből, amik ma is járják Moldova útjait.

Gyermekkoromban messziről megismertem a hangját, és sokat ültem a fülkéjében annak a teherautónak, amelynek egy távoli rokona dörmögött el a közelemben a minap a moldovai Balti városában.

Ez az a település, melynek futballcsapatával tavalyelőtt a most csoportkörre aspiráló FC MOL Vidi (akkor még Videotonként) az Európa Liga-selejtezőben mérkőzött meg, és a hazai, megnyugtató 3–0 után a visszavágón 2–0-ra kikapott.

Visszakanyarodva a kocsis élményhez: a ZiL-130-asnak összetéveszthetetlen a látványa. Mi tagadás, egészen egyedi karakterük volt a keleti blokk haszonjárműveinek. Ma már csak emlék nálunk.

Nem katonai olajzöld

A három évtizedes (1964–1994) gyártási története során 3,38 millió példány készült el belőle. A ZiL volt a legelső nem katonai olajzöld (khaki) színű szovjet teherautó. Az elejében V8-as benzinmotor dolgozott, a kétkörös légfékes, szinkronizált váltós, szervókormányos típusához 150 lóerős motor és 90 km/h maximális sebesség párosult – páratlan élményként.

A ZiL-130-as a ZiL–164 utóda lett. Az első kísérleti példányai a ZiL–164A tehergépkocsik kerekein gurultak, arra hajaztak a kerek külső visszapillantó tükrök, illetve az elektromos berendezések. Ugyanakkor a hűtőmaszkja eltért a későbbi tömeggyártású változathoz képest. Két alkalommal, 1966-ban és 1977-ben is jelentősen modernizálták a modellt.

Gázzal is üzemelt

Aztán a ’80-as évek elején kifejlesztették a propán-bután gázüzemű változatát is. Ennek az volt az érdekessége, hogy a teherautó gázzal üzemelt, viszont tartalék hajtási mód gyanánt alkalmas volt a benzinüzemre is.

A Lihacsovban készült

A Lihacsov Autógyárat ZiL-nek rövidítették: Zavod imenyi Lihacsova. A oroszországi (korábban szovjet) járműgyártó vállalatot 1916-ban alapították Moszkvai Gépkocsi Társaság (AMO) néven. Tizenöt évvel később átnevezték 2. sz. Sztálin Autógyár (ZiSZ) névre, aztán 1956-ban egykori igazgatójáról, Ivan Alekszejevics Lihacsovról nevezték el. Elsősorban polgári és katonai célú teherautókat, speciális berendezésekkel ellátott járműveket, valamint mikrobuszokat gyártottak a 2013-as megszűnéséig.

LTL

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában