Helyi közélet

2018.11.23. 12:42

A közösségi életet színpadon is ápolják

Rozsály - A társulat számos felkérést kapott már a környező és a távolabbi településekről is.

Rozsály - A társulat számos felkérést kapott már a környező és a távolabbi településekről is.

Gyakran emlegetik Rozsályt mintafaluként. Ennek egyik titka: a közösségi élet ápolása. A faluban 2012 nyarán a kulturális fejlődésért tenni akaró magánszemélyek egy egyesületet hoztak létre. A Hajnalpelika Kisszínpad névre elkeresztelt színtársulatnak gyermek- és felnőtt csoportja is van, s mindkét színjátszókör igen nagy népszerűségnek örvend.

Művészeti értékek terjesztése

Az amatőr társulat számos felkérést kapott már a környező és a távolabbi településekről is, de Románia magyarlakta településein is több alkalommal felléptek már. Az egyesület művészeti vezetője Borbély Hajnalka, aki remekül koordinálja a társulatot. Az egyesület fő céljai a tagok és a művészeti vezető által meghatározott kulturális, művészeti tevékenység megvalósítása, valamint a kulturális és művészeti értékek terjesztése. Az egyesület tagjai önkéntes munkában segítik a célok elérését. Példamutató, hogy a felnőtt csoportnak két település polgármestere is a tagja: Kosztya Zoltán Pál (Zajta), Sztolyka Zoltán (Rozsály).

- Fecske László -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában