Helyi közélet

2018.11.19. 08:56

A köztünk élő legkisebb hősök - 31 centiméteresen, 830 grammal jött a világra

Nyíregyháza - A világra jövő csecsemők 10 százaléka koraszülött a megyében.

Nyíregyháza - A világra jövő csecsemők 10 százaléka koraszülött a megyében.

Sanyika egy életvidám, minden iránt érdeklődő kisfiú, aki öt évvel ezelőtt 24 hétre született. A 31 centiméteres, mindössze 830 grammos babát látva volt olyan orvos, aki azt mondta, minimális az esélye életben maradni. A kislegény azonban legyőzte az agyvérzést, a fertőzéseket, megküzdött minden lélegzetvételért. Az orvosok, a nővérek a nyíregyházi kórház koraszülött intenzív osztályán őt és minden korábban érkezett babát a tudásuk legjavát adva gyógyítják, hogy a kis hősök teljes életet élhessenek.

November 17-én, a koraszülöttek világnapján Sanyikát és mindazokat ünnepeltük, akik korábban érkeztek. A megyében az újszülöttek 10 százaléka koraszülött, a világnap pedig arra is felhívta a figyelmet, az éretlenségükből fakadó hátrányaik leküzdéséhez az orvosokon, nővéreken, családtagokon kívül a társadalom támogatására is szükségük van.

– Vakály Sanyika – mutatkozott be a kislegény, a kezét nyújtotta és az ujjain mutatta meg, hogy hány éves, azonban a karácsonyfa hatalmas fenyődíszei elvarázsolták. Öt évvel ezelőtt, amikor a 24. hétre 31 centiméteresen, 830 grammal a világra jött, volt olyan orvos, aki minimális esélyt adott arra, hogy életben marad.

Hittek a fiúkban

– Egy hatalmas szeretetgolyó – nézett kisfiára mosolyogva Anett, aki visszaemlékezve azt mondja, semmi nem utalt arra, hogy a gyermeke koraszülött lesz. – Azt nem lehet elmondani, hogy ilyenkor egy édesanya mit érez, fájdalom, kétségebesés, félelem. Az borzasztó volt, amikor mindössze kétnaposan agyvérzést kapott. Szerencsére szövetet nem roncsolt, nem volt szükség söntre, gyönyörűen felszívódott, leküzdötte a fertőzéseket, mindent ügyesen vett, tényleg egy hős – meséli az édesanya az első időszak megpróbáltatásait. A beszélgetésbe kapcsolódva Sándor hozzátette, sok volt a fia légzéskimaradása, vérszegény volt, emiatt ötször kapott vért.

– Nekünk is lesz a fenyőfán ilyen nagy fehér dísz? – kérdezte Sanyika a szüleit, a válasz megnyugtatta, anyának egy puszi, apának egy ölelés. – A koraszülött osztályon töltött három hónap alatt Anett mindig csak a jót hallotta, ez az anyai szelektív hallás – nevette el magát Sándor, s megerősíti: egyetlen pillanatig nem adták fel, hittek a fiukban.

Lelkiismeretesség, odaadás

A mozgáskoordinációval voltak gondok, azonban a sok fejlesztés, speciális torna és foglalkozás eredményeként ma Sanyika egészséges, kiegyensúlyozott és boldog kisfiú. Túl van élete első lovasversenyén, büszkén ül a lovon, ez is a terápia része volt, ma már hobbi.

– A mai napig bejárunk az osztályra, csak látogatóba, mert igazi családdá kovácsolódtunk a bent töltött hónapok alatt. Sokat köszönhetünk az lelkiismeretes orvosoknak, az odaadó nővéreknek, nem véletlenül hívják őket tündérkeresztanyának – mondták a szülők. A legelső otthon töltött éjszaka a „rettegés” éjszakája volt, csak arra figyeltek, hogy a légzésfigyelő rendesen kattan-e. Azt sem értették, Sanyika miért nem alszik? Aztán rájöttek, a kórházban állandó zaj, pittyegés, sípolás hangja vette körül, háttérzajra volt szüksége az alváshoz. – Amikor bemegyünk az osztályra, az intenzíven nem ijeszti meg a csövek látványa, nem riasztják a hangok, neki ez természetes, s soha nem kérdezi meg, miért van a kisbabában cső – mesélte Anett, és hozzátette: a nehéz pillanatokban a férje volt, aki erőt adott, és a nagyszülőkre is mindenben támaszkodhattak.

Arra a kérdésre, hogy „mi leszel, ha nagy leszel?”, Sanyika azonnal rávágta, koraszülött mentős, ő fogja vezetni a mentőt, ami majd a babákért megy. Most még a játék jobban érdekelte, indult is vissza a játszóházba. A koraszülöttek világnapja alkalmából jótékonysági akcióval egybekötött családi napra várták az érdeklődőket szombaton délelőtt; a korán érkezett hősöket ünnepelték a Korzó Bevásárlóközpontban.

Lila léggömbök

– Ez a világnap a köztünk élő hősökre, a koraszülött babákra irányítja a figyelmet, s azokra az orvosokra és nővérekre is, akik mindent megtesznek, hogy minél egészségesebb, teljesebb életet élhessenek a korábban érkezők – mondta a Lógjunk Anyuval csoport nyitótáncát követően köszöntőjében dr. Dicső Ferenc. A Jósa András Oktatókórház Gyermekosztályát vezető főorvos elmondta, évente mintegy 450 koraszülöttet, illetve nagyon kis súlyú újszülöttet látnak el a Neonatalis Intenziv Centrumban (NIC), s örvendetes tény, hogy a kicsik várható életminősége is egyre javul, egyre kevesebb a gyengénlátó, a csökkent tüdőfunkcióval élő gyermek. Az éretlenségből fakadó szövődmények 100 százalékosan nem küszöbölhetőek ki, s sajnos évente 6-7 babát elveszítünk – fogalmazott a főorvos, és előttük is tisztelegtek a magasba röpített lila léggömbökkel a belvárosban.

A Korzó második emeleti függőfolyosóján a világnapon nyílt meg Hidiné Oszlánszki Tünde PICi Tündérek című fotókiállítása, amely a folytatása annak a fotósorozatnak, amit Illés Dániel a 4 for Dance táncegyüttes tagja készített a KORÁn érkezett hősökről. Ezután a játszóház megtelt apukákkal, anyukákkal, akik mosolyogva nézték, ahogy a gyerekek – akár korábban születtek vagy időben érkeztek – önfeledten együtt játszanak.

A gyermekosztály újszülött és koraszülött intenzív részlege, valamint az Egészségfejlesztési Iroda munkatársai szakmai anyagokkal, tanácsadással várták az érdeklődőket. A családi nap végén a koraszülött részlegnek átadott adományt Pap Judit, az oktatókórház ápolási igazgatója, a gyermekosztály főnővére vette át.

Emlékművet állítanak

A fotókiállítás előtt dr. Ulrich Attila Nyíregyháza alpolgármestere köszöntőjében felidézte a múltat, a második világháború utáni nagyon magas csecsemőhalandóságot, majd megemlítette dr. Orosz Tóth Miklóst, aki a kórház szülészet-nőgyógyászati osztályán ért el kiváló eredményeket, dr. Dicső Ferencet, aki a koraszülött intenzív részleget hozta létre. A ‚80-as évek végén még minden ezer újszülöttből 25 meghalt, ma már mindössze 4,6 ezrelék körül van a csecsemőhalandóság a megyében.

– Az újszülött és koraszülött ellátás kiemelten fontos feladat, s büszkék vagyunk rá, hogy Nyíregyháza ebben élen jár, kimagasló szakmai munkát végeznek, reményt és jövőt adnak – mondta az alpolgármester, megjegyezve: sajnos, nem minden élet menthető meg. – Érkezett egy megkeresés a városhoz, hogy az Északi temetőben készüljön el a Meg nem születettek emlékműve. Jövő tavasszal az angyalkás emlékmű megépül, s talán vigasztalódást adhat a szülőknek.

BM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában