Helyi közélet

2018.11.08. 15:24

Egy emberként, jó célokért

Nyíregyháza - Sok más mellett a szentimrés fiatalok helyes pálya- és párválasztását is segítik a jubiláló civil szervezetek.

Nyíregyháza - Sok más mellett a szentimrés fiatalok helyes pálya- és párválasztását is segítik a jubiláló civil szervezetek.

Több oka is volt az ünneplésre a közelmúltban a jósavárosi Szent Imre katolikus iskola dolgozóinak és diákjainak, valamint a gimnáziumhoz kötődő két civil szervezetnek: az 1956-os forradalom 62. évfordulójának megünneplése, a határainkon túl élő nemzettársakkal megélt találkozás és projekt­nap, valamint a Szent Imre Katolikus Szülők Egyesülete (SZIKSZE) és a Szent Imre Katolikus Alapítvány (SZIKA) 25. születésnapja.

– Ha valaki minden egyéni érdek nélkül feladatokat vállal, egy nagyon fontos lépést tesz meg: nemet mond az önközpontúságra, és a szolgálat útjára lép. Ez egy mélyen keresztény, más szóval krisztusi tett – mutatott rá ünnepi beszédében Megyesi Mária igazgató.

A SZIKA és a SZIKSZE 1993. november 30-án alakult meg, azóta folyamatosan együttműködve egymással és az iskolával, olyan sokszínű tevékenységet végeznek, amely szinte az összes civil feladatkört felöleli, alapvető céljuk az iskola keresztény szellemiségű nevelőmunkájának segítése.

Szemléletformálás

Ennek jegyében hívtak meg a szervezők az ünnepségre számos olyan neves előadót, akik a történelem, a kultúra, a hitélet, a környezetvédelem, azaz a teremtésvédelem aktuális kérdéseivel kapcsolatban bővítették a hallgatóság látókörét, formálták szemléletüket. Tehetséggondozásra évente 1,5 milliót, zeneiskolai képzésre 245 ezer forintot fordít az alapítvány.

A fiataloknak keresztény szellemiségű, nemi felvilágosító kiadványokat adtak a kezükbe, de nemcsak a helyes pár-, hanem pályaválasztásban is iránytűt mutatnak számukra a jubiláló szervezetek.

Segítség határok nélkül

Negyedszázad alatt óriásira nőtt a Középiskolai Keresztény Ifjúsági Találkozóra érkezők tábora, melyről nem hiányozhatnak a határon túli testvériskolák sem. Az alapítványnak és az egyesületnek szívügye a fiatalok Európai Unión belüli és a Kárpát-medencei magyar-magyar kapcsolatok elősegítése. A testvériskolai kapcsolatok és civil szervezetek együttműködésének keretében többször szerveznek közös programokat az anyaországban, illetve határainkon túl. A Szent Imre Alapítvány felvállalta a hátrányos helyzetű családok, fiatalok segítését is; a jótékonysági bálok bevételéből, a támogatók adományaiból pedig számos fejlesztésre nyílt már lehetőség az intézményben.

PI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában