Helyi közélet

2018.11.19. 18:38

Egy nap az idő előtt érkezőkért

Nyíregyháza - A koraszülött kisbabák életét sok veszély fenyegeti, de van segítség.

Nyíregyháza - A koraszülött kisbabák életét sok veszély fenyegeti, de van segítség.

Belépve a helyiségbe, azonnal megragadja figyelmünket a számtalan fotó. Kórházban készült képek apró testekről és belőlük kilógó csövekről. Az egyik felvételen egy csecsemő sír fel, a másikon egy anya tartja karjában szeretetteljesen a csöppnyi életet. Oldalra siklik a szem, a fényképek mellett szívszaggató idézeteket láthatunk költőktől. „Mi, többiek mit is tehetnénk? / Nyújtunk feléje két kezet. / Hadd nőjön később óriássá, / aki korábban érkezett.” Lackfi János szavai gondoskodtak arról, hogy a látogató, aki november 17-én, szombaton a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár harmadik emeletén járt, biztosan elérzékenyüljön. A koraszülöttek világnapját ünnepelték, ahol a kiállítás mellett vidámabb programokba is becsatlakozhattak a résztvevők.

Magyarországon a megszületett gyermekek 8 százaléka, nagyjából minden tizenkettedik baba érkezik korábban, mint a 37. hét. Az orvostudomány fejlődésének köszönhetően manapság már a 24. hét előtt világra jött csöppségek is gyógyíthatóak. Nem egy ritka problémáról beszélünk tehát, és ha a pici később óvodába, majd iskolába kerül, a fejlesztő módszereknek köszönhetően nem, vagy csak minimális mértékben térnek el „időben érkezett” társaiktól. Nem is gondolnánk, hogy Isaac Newton fizikus, Victor Hugo író vagy Winston Churchill brit miniszterelnök is koraszülött babaként jött a világra, a kor akkori viszonyai közepette pedig csodával határos módon maradtak életben.

A világnap megnyitóján a 11 éves Oláh Alexandra az Ulwila-módszer segítségével játszott el két népdalt a szintetizátoron. A metódus lényege, hogy a hangokat nem a szokványos vonalrendszerben ábrázolja, hanem a hangmagasságokhoz különböző színeket rendel. Az így leírt speciális kották ezért nem igényelnek komplex gondolkodást.

A játék ereje

A rendszeres foglalkozásnak és a meghatározott fejlesztéseknek köszönhetően a gyermekek gyorsan utolérik normál időben érkezett társaikat. Pázmány Viktória gyógypedagógus a játék fontosságára és oktató szerepére hívta fel a figyelmet szombati előadásán. A kicsiket bevonva egy hatalmas, színes játékszőnyeget terítettek le a helyiség közepére, majd a képzelet segítségével egy erdőbe invitálta a kicsiket, ahol a gyerekek különböző szituációkban találhatták magukat, miközben énekeltek és tapsoltak.

– Mi a játék? – tette fel a kérdést Pázmány Viktória. – Igazából minden. Bármely eszközből lehet játék. Ha ráülök egy székre, és elkezdek a háttámláján dobolni, az játék. Ha felborítom, és a lábára WC-papír gurigákat húzok, az nagyobb csoda, mint bármely drága holmi. Mi a helyzet az étellel? Arra vajon mondhatjuk-e ugyanezt? Természetesen, hiszen ha lecsukom a gyerek szemét, adok a szájába egy falatot, és megkérem, hogy mondja el, milyen ízeket érez, szintén játszunk – vezette be a hallgatóságot a játék lényegébe a gyógypedagógus. – Minden játék, és semmire nem mondhatom azt, hogy nem az. A gyufát is meg kell mutatni a gyerekeknek, hiszen ezáltal örömforrást szerzünk nekik, másrészt fejlesztjük őket. Játék közben feldolgozzuk a valóságot, ez pedig változást idéz elő bennünk és a külvilágban is. Ezen a tevékenységen keresztül válhatunk kiegyensúlyozott felnőttekké, fejleszthetjük kommunikációnkat, motorikus készségeinket és megtanuljuk, mire vagyunk képesek. Játsszunk együtt gyermekeinkkel! – zárta prezentációját Pázmány Viktória.

A nagyszülők jelenléte

– Jóval korábban elkezdődik a nagyszülői lét, minthogy az unoka megszületne – kezdte Nagyszülők, szülők és unokák a XXI. században című előadását Husztiné Hajdú Erika pszichológus, magatartásterapeuta. – A nagyszülők szerepe legalább olyan fontos az unokák nevelésében, mint a szülőké. Szerencsés lenne, ha közvetlen kapcsolat alakulna ki a két generáció között, úgy, hogy a nagyszülők átadhassák életbölcseleteiket a fiataloknak. Erre manapság sajnos egyre kevesebb jó példa adódik. Továbbá az újonnan családdá lett kis közösség érzelmi támogatását is adhatják. A gyerekek boldogabbak lesznek, a nagyszülők pedig egy „életelixírt” kapnak unokáik jelenléte által.

GE


[related-post post_id="4054117"]

[related-post post_id="4052310"]

[related-post post_id="4052139"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában