Helyi közélet

2018.11.11. 10:27

Egy temetőben nyugszanak

Nyíregyháza - Egy év alatt mintegy 1100 katonát temettek a Hősök temetőjébe.

Nyíregyháza - Egy év alatt mintegy 1100 katonát temettek a Hősök temetőjébe.

Az I. világháború idején a nyíregyházi huszárlaktanya szomszédságában működött az Osztrák–Magyar Monarchia egyik legnagyobb hadikórháza. Akiken már nem tudtak segíteni, azokat 1915 elejétől a kórház mellett helyezték örök nyugalomra. Egy év alatt mintegy 1100 katonát temettek ide, ám a város két polgári temetőjét is igénybe vették.

A helyzet rendezésére tett erőfeszítésekről a Nyírvidék című lap az 1916. augusztus 13-ai számában számolt be: „A katonaság azt kívánja, hogy az összes hősi halált halt katonák egy temetőben helyeztessenek végleges nyugalomra, és ez a temető a polgári temetőktől teljesen elkülönítve a Hősök temetője címet viselje.

A sírok között nincs különbség

A város társadalma ezért elhatározta, hogy megalkotja Nyíregyházán a Hősök temetőjét, amelyben együtt alussza örök álmát minden e városban elhunyt hős katonája e honnak, csakúgy, mint a szövetséges vagy ellenséges országoknak.”

Erre a célra a kórház melletti temetőt találták legalkalmasabbnak, a bővítéshez a város átengedte a szükséges területet. A sírhantok száma 1918-ra meghaladta a 2800-at. A temetőben egymás mellett nyugszik magyar, osztrák, olasz, német, orosz, lengyel, szerb, román, bosnyák, és sírjaik, eltemetésük módja között sincs különbség.

- KM -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában