Helyi közélet

2018.11.05. 18:57

Örökzöldek Gergely Róberttől

Tiszavasvári - Az 1974 tavaszán elhunyt legendás magyar énekes, dalszerző, Szécsi Pál jövőre lenne 75 éves.

Tiszavasvári - Az 1974 tavaszán elhunyt legendás magyar énekes, dalszerző, Szécsi Pál jövőre lenne 75 éves.

Aligha találhatott volna ki hangulatosabb és alkalomhoz illőbb ajándékot a településen élő idősek számára Tiszavasvári önkormányzata a közelmúltban, mint a Szereted-e még? című zenés emlékestet a Találkozások Házában, ahol Gergely Róbert előadásában csendültek fel az 1974 tavaszán elhunyt legendás magyar táncdalénekes, előadóművész, dalszerző és dalszövegíró, Szécs Pál örökzöldjei.

Jövőre lenne 75 esztendős…

Mint ismeretes, 1967-ben a salgótarjáni amatőr versenyen megnyerte az énekesek versenyét, ugyanebben az évben a Táncdalfesztiválon a Csak egy tánc volt című dallal második helyezést ért el. Tagja lett a Rádió Tánczenei Stúdiójának. Bársonyos hangja, kiváló színpadi mozgása, megjelenése, egyedi előadói stílusa révén minden idők egyik legnépszerűbb magyar könnyűzenei előadójának számít. 1974-ben bekövetkezett halála pillanatától mítoszok és legendák fonódnak személye köré, melyek napjainkig élnek.

Mivel magyarázható, hogy még ennyi év után is ilyen népszerűek Szécsi Pál dalai? A kérdésünkre Gergely Róbert így válaszolt: – A kellemes zenei köntösbe bújtatott, tartalmas, szívhez szóló dalszövegek mondanivalója, üzenete ma is aktuális. Akik pedig ismerik és kedvelik ezeket, azok javarészt a táncdalok fénykorában voltak fiatalok, mondhatni, belénk ivódtak a ’70-es, ’80-as évek legendás dalai. Megtiszteltetés előadni ezeket, s öröm látni, hallani, amikor a közönség is „kívülről fújja”, velem énekli őket. Olyan szempontból könnyű dolgom van, hogy nem népszerűsítenem kell, csupán ápolnom, felelevenítenem e dalokat. Manapság divat régi dalokhoz nyúlni, átírni, áthangszerelni azokat. Ezzel egészen addig nincs bajom, amíg ezt ízlésesen, nem sértő módon teszik a jelenkor előadói.

Pánik a fedélzeten

Gergely Róbert mesélt arról is, hogy sokadik alkalommal járt Tiszavasváriban a Szécsi-előadással, illetve nagy sikerrel mutatták be a város kulturális centrumában A paprikáscsirke és a Pasik a pácban című darabokat is. A kétszeres EMeRTon-díjas magyar színész, énekes elárulta: teátrumával szeretné „elhozni” a Találkozások Házába a Pánik a fedélzeten francia musicalt és a Nő a tét című zenés vígjátékot is.

Az emlékest alatt néhány színes sztorit is megosztott lelkes közönségével az előadó. Így például azt, hogy a Ne félj! (Adagio) című dalt Szécsi Pál annak írta és énekelte, aki akkor már nem élt, Domján Editnek. Amikor egy hangstúdióban kellett felénekelnie a szívhez szóló sorokat, a rideg, mesterséges környezetben Palika sehogyan sem tudott ráhangolódni a dalra. Egy ott dolgozó asszisztens fejéből pattant ki az ötlet, hogy cipeljenek a stúdió közepére egy közelben porosodó hatalmas szekrényt. Ebben állva és énekelve adta elő az Adagio-t Szécsi Pál, olyan átéléssel és intenzitással, ahogyan azt a bakelit- vagy CD-lemezeken, rádióban máig hallhatjuk. – Valahol, a lelkünkben mindannyiunknak van egy ilyen szekrénye. „Ne félj!” belépni oda, amikor úgy érzed, szükség van rá! – tanácsolta Gergely Róbert.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában