Helyi közélet

2018.11.05. 07:37

Parkoló autóval karambolozott a friss jogsis nyírlugosi sofőr - Ketten megsérültek

Nyíregyháza, Nyírlugos - Alig egy hónapja volt jogosítványa, amikor súlyos balesetet okozott a nyírlugosi férfi.

Nyíregyháza, Nyírlugos - Alig egy hónapja volt jogosítványa, amikor súlyos balesetet okozott a nyírlugosi férfi.

A Nyíregyházi Járási és Nyomozó Ügyészség vádirata szerint ittas járművezetés miatt a bíróság korábban már eltiltotta a vezetéstől azt a nyírlugosi fiatalembert, aki ennek lejárta után, az idén márciusban újra vezetői engedélyt szerzett több kategóriára is.

A férfi április 26-án a friss jogosítványa birtokában vezette a gépkocsiját Piricsén, amikor – feltehetően a rutintalansága miatt – lehajtott az úttest jobb oldali padkájára, ahol nekiütközött egy ott parkoló személygépkocsinak, amelyben ketten is ültek. A vétlen személygépkocsit az ütközés ereje nekidobta egy ott parkoló másik gépkocsinak is.

A parkoló gépkocsiban ketten ültek, egyikük az ütközés során nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett: eltört az állcsontja, megsérült a szemürege, a térde és a mellkasa is, míg a társa megúszta nyolc napon belül gyógyuló, kisebb sérülésekkel. A baleset azért következett be, mert a vádlott képtelen volt az úttesten tartani a járművet. Bár a férfi nem minősül visszaesőnek, az újabb bűncselekmény miatt azonban szigorúbb büntetésre számíthat: az ügyész azt indítványozta, hogy hosszabb időre tiltsa el a járművezetéstől a bíróság. Az ügyben a Nyírbátori Járásbíróság fog ítéletet hozni – tájékoztatta lapunkat dr. Szilágyi László sajtószóvivő.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában