Helyi közélet

2018.12.18. 16:30

360 fokos videó: Kapu az örök életre

Nyíregyháza - Nyíregyháza belvárosában találjuk a Szent Miklós Görögkatolikus Székesegyházat, amelyhez ellátogattunk 360 fokos kameránkkal.

Nyíregyháza - Nyíregyháza belvárosában találjuk a Szent Miklós Görögkatolikus Székesegyházat, amelyhez ellátogattunk 360 fokos kameránkkal.

A helyszínen Molnár Zoltán parókus fogadott minket.

– Ez egy keleti rítusú templom, ezért is ilyen a berendezése – mutatott körbe Molnár Zoltán. – Ami egyből feltűnik minden látogatónak, az a képfal, az ikonosztázion. Az ikon pedig mintha egy kapu vagy ablak lenne az örök életre, összeköti a hívek a terét a szentéllyel.

A templom alapkövét 1895-ben rakták le, Vojtovits Bertalan és Barzó Mihály építette, előbbi tervei alapján. 1897 októberében Firczák Gyula munkácsi püspök szentelte fel. A történelem viharai nem kerülték el az épületet: a második világháborúban bombatalálat érte, állami és városi támogatásból, illetve az egyházközség tagjai adakozásának köszönhetően állíthatták helyre.

És milyen a székesegyház jelene?

– Elég sok rendezvényünk van a templomban – mondta el Molnár Zoltán. – Leginkább istentiszteletek: hétköznapokon és hétvégéken szentliturgia, imaóra és vecsernye is várja a híveket. Ezen kívül hangversenyeknek és különböző egyházi ünnepi alkalmaknak is helyet adunk.

A templom festett boltozta a nyolcvanas évek végén készült, a négy evangelistát ábrázolja. Molnár Zoltán elmondása szerint a stílusában felfedezhető a korszak "divatja". Hozzátette: tervezik a székesegyház belső falainak festése, hogy a rítusnak inkább megfelelő alakábrázolások és ikonok díszíthessék, a keleti templomokra vonatkozó előírásoknak megfelelően.

NA


Nézz körbe 360 fokban!

A videót 360 fokos kamerával vettük fel: az egérrel vagy a bal felső sarokban lévő kör alakú ikonra kattintva tudsz változtatni a nézőponton. Ne felejtsd el megnézni, hogy mi van a kamera “háta mögött”! Még több 360 fokos videóért iratkozz fel a Hírek 360 YouTube-csatornájára és kövesd a Hírek 360 Facebook-oldalát!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában