Helyi közélet

2018.12.08. 14:18

Belenéztek a próbába

Nyíregyháza - A nyíregyházi diákok megtanulhattak egy részt a 4 for Dance egyik koreográfiájából.

Nyíregyháza - A nyíregyházi diákok megtanulhattak egy részt a 4 for Dance egyik koreográfiájából.

A napokban rendhagyó repertoár-bemutató és közönségtalálkozó keretén belül látta vendégül a 4 for Dance táncegyüttes a nyíregyházi Petőfi Sándor Tagintézmény diákjait és osztályfőnöküket, Roma Ádámot.

– A gyerekek egy különleges, interaktív próbán vettek részt, bepillanthattak a kulisszák mögé, megmutattuk nekik, hogyan készítjük a koreográfiákat, milyen apróságokra kell odafigyelnünk a zenei részek és az arra készült ritmusok kialakításánál, és hogyan illesztünk bele a műsorunkba egy elkészült koreográfiát – mesélte lapunknak Bárány Kristóf, az együttes tagja.

A diákok a próba végén megtanulhattak egy részt az egyik koreográfiából, és személyre szóló aláírókártyával térhettek haza.

India és Kanada

A csapat az év végi hazai fellépések után Indiába és Kanadába készül, de fontosnak tartják, hogy felhívják a gyerekek és az ifjúság figyelmét a magyar néptánc szeretetére és a magyar kultúra ápolásának fontosságára mind az együttes, mind az általuk alapított Almafa Alapfokú Művészeti Iskola segítségével.

- KM -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában