Helyi közélet

2018.12.23. 13:33

Fürdőzők és búvárok a versenypályán

Belgrád, Nyíregyháza - A pontyfogó-világbajnokságon a körülményekkel is meg kellett vívni a harcot.

Belgrád, Nyíregyháza - A pontyfogó-világbajnokságon a körülményekkel is meg kellett vívni a harcot.

Az idei pontyfogó-világbajnokságot Belgrádban rendezték meg. A magyar csapatot elkísérő szakemberek között volt a nyíregyházi Haraszkó Csaba teszthorgász is, aki összefoglalta lapunk számára az élményeit.

– A verseny a magyar csapat számára a vártnak megfelelően alakult, de sajnos, nem az eredmény miatt, hanem a Száva holtágán lévő körülmények miatt. Ezt a 20. jubileumi pontyhorgász-világbajnokságot Belgrádban rendezték meg egy minden eddiginél haltalanabb pályán, amit már nem csak a tréningek, hanem a világbajnokság is igazolt – magyarázta a csapatvezető tisztségét betöltött szakember.

A szerencse döntött

– A felkészülések során számítottunk is erre, de ha figyelembe vesszük azt, hogy a 27 nemzet összesen 81 párosából 60 nem fogott halat, akkor az avatatlan szemmel is érezhető, hogy itt nem a tudás és a felkészültség, hanem sokkal inkább a szerencse döntött. Ezt nemcsak maga a tény, hanem a számok is igazolják, hiszen az ukránok alig 20 kilós összfogása is elég volt ahhoz, hogy csapat-világbajnoki címet szerezzenek.

– A 72 órás verseny derekán az eredmények már komikus formában alakultak, hiszen például a majd végig vezető angol csapat aranyérme egy, a portugálok által fogott 1,5 kilogrammos pontyon múlott, mivel így fél helyezési ponttal a 3. helyre csúsztak vissza.

– A szervezés tekintetében pedig soha nem volt példa arra, hogy a versenypályán fürdőzők, kajakosok, hobbi­búvárok vagy akár napijegyes horgászok lennének, nem beszélve a szombat esti tűzijátékról és a hajnalig tartó lakodalomról, amelyek a versenybokszoktól néhány méterre zajlottak. Végül a 27 nemzetből a 17. helyen végeztünk és érzékeltetve, hogy mennyire kevés fogáson múlott ez a világversenyen azt tudom mondani, ha mindhárom szektorban fogtunk volna értékelhető – legalább egy darab másfél kilós – halat, akkor Magyarország világbajnok.

Irány Dél-Afrika

– Sokszor érezzük/éreztük azt, hogy a csapatunk hónapokig tartó felkészülése mondhatni kárba veszett egy ilyen hiányos szervezés miatt. Ez a világbajnokság szó szerint a startpisztoly eldördülése után nem sokkal eldőlt, hiszen a nyertes csapatok az első három-négy órában fogtak halat, de utána a verseny végéig semmit.

– Ilyen a versenysport és főleg a horgászsport, és csapatvezetőként elmondhatom, hogy nem lehetünk csalódottak, hiszen ebből is kell tanulnunk és tovább kell lépnünk az új célok eléréséhez. Nemsokára egy nagyon nagy feladat vár ránk, hiszen februárban Dél-Afrikába utazik a csapat, ott rendezik meg a világjátékokat, és a figyelmünk most teljes mértékben erre összpontosul.

MML

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában