Helyi közélet

2018.12.11. 12:54

Tesztüzemmódban a RabócsiRingen

Máriapócs - Tavasszal nyit az ország harmadik professzionális vezetéstechnikai tanpályája a RabócsiRingen.

Máriapócs - Tavasszal nyit az ország harmadik professzionális vezetéstechnikai tanpályája a RabócsiRingen.

Huszonkét esztendeje húsz hektáron önerőből épült meg Máriapócs mellett a RabócsiRing, amely sok nemzetközi autós rendezvénynek volt a házigazdája. Újabban már vezetéstechnikai tanpályaként is jegyzik, ami a keleti országrészben komoly hiányt pótol.

Biztonságos képzés

– Tavaly láttunk munkához, és odáig jutottunk, hogy immár tesztüzemmódban tevékenykedünk. Magyarországon időrendben ez a harmadik profi tanpálya, ahol cégek képviselői vagy civil emberek számára jövőre elérhetővé válik a biztonságos képzés – jegyezte meg ifj. Rabócsi Tibor ügyvezető.

– A vízkilövő pályán mesterséges körülmények között csúszik az autó. Előny, hogy nagy a bukótér, szemben az eddigi tanpályákkal itt akár 70-80 km/órás maximális sebességgel lehet biztonságosan közlekedni. Az aquatálcában a kocsi vízkiszorító képességét lehet tesztelni akár 130 km/óra sebességgel. Hidraulikus padon ütköző és boruló szimulátort fejlesztettünk. Elsőre vidámparknak tűnik, de akár pánikhelyzetet is kreálhatunk kinyíló légzsákokkal. A belső kamerákkal akár mobiltelefonon is nézhetik kintről a benn ülők reakcióit. A tanpályára az autós összeállításunkban visszatérünk.

LTL

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában