Helyi közélet

2018.12.06. 11:20

TOP 100: siker, és ami mögötte van

Nyíregyháza - A kormányhivatal szorosabbra fűzné a kapcsolatát a helyi cégekkel, vállalkozásokkal.

Nyíregyháza - A kormányhivatal szorosabbra fűzné a kapcsolatát a helyi cégekkel, vállalkozásokkal.

Ahogy arról beszámoltunk, az idei TOP 100 rendezvényünkön Böszörményi Attila, az Eissmann Automotive Hungaria Kft. ügyvezető igazgatója vehette át a Gazdasági-díjat.

– Ez a siker közös, hiszen a dolgozóink nélkül nem lettünk volna képesek ilyen remek eredmény elérésére. Az eredmények alapjául a motiváció, az elhivatottság és a mindenki által elfogadott és következetesen alkalmazott lean-rendszer szolgált – fogalmazott a Hotel Korona dísztermében megrendezett ünnepségen Böszörményi Attila, majd hozzátette: a dolgozókat fel kell hatalmazni, hogy önállóan dönthessenek, megvalósítsák elképzeléseiket, részt vegyenek a munkahelyük alakításában.

– Persze, ennek összhangban kell lennie a cég érdekeivel is – húzta alá az Eissmann ügyvezető igazgatója.

Több minden megújult

– Szeretnénk a helyi foglalkoztatókkal még erősebbre fűzni a kapcsolatunkat, olyan képzéseket és tanfolyamokat kívánunk a jövőben meghirdetni, melyek elvégzése után az álláskeresőnek valós esélye legyen munkát találni. Másik élő probléma, hogy kevés a gyakorlati képzőhely, ezek számát is bővíteni szeretnénk – mondta Román István, a megyei kormányhivatal vezetője, majd kiemelte: jövőre nő a minimálbér és a szakmunkás bérminimum, a közfoglalkoztatottak számára ez is motiváló erő lehet ahhoz, hogy a versenyszférában helyezkedjenek el.

Újabb ipari parkok

A megyeszékhely gazdaságfejlesztési stratégiájának fontos részét képezi a Nyíregyháza gazdasági erejét növelni képes újabb vállalkozások idetelepülését elősegítő ipari park program.

Dr. Kovács Ferenc polgármester jó hírekkel szolgált ezen a téren is.

– Két új ipari parkkal kívánjuk növelni a város tőkevonzó erejét. Az egyiken, a Lego gyár környékén kialakított 24 hektáros területen már elkezdődött a szükséges infrastruktúra engedélyeztetése és kiépítése, míg a valamivel nagyobb méretű másik parknak csak a terület kijelölése történt meg. Ugyancsak a gazdaságfejlesztést szolgálja majd az a stratégiai megállapodás, amely a Debrecenben épülő új BMW autógyárhoz is kapcsolódik, s amelyről már előrehaladott tárgyalások folynak a megyeszékhely és a szomszédvár vezetői között. A megállapodás célja, hogy a kormányzati infrastruktúra fejlesztési programból részesülni tudjon Nyíregyháza városa is – árulta el dr. Kovács Ferenc, a megyeszékhely polgármestere.

TG, GB


[related-post post_id="4071002"]

[related-post post_id="4072076"]

[related-post post_id="4072030"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában