Helyi közélet

2019.01.21. 17:53

Cselhez kellett folyamodnia Csuja Imrének, hogy színész lehessen

Nyíregyháza - Csuja Imrét a szülei tanárnak szánták, ezért cselhez kellett folyamodnia ahhoz, hogy színész lehessen.

Nyíregyháza - Csuja Imrét a szülei tanárnak szánták, ezért cselhez kellett folyamodnia ahhoz, hogy színész lehessen.

– Felvételiztem a debreceni egyetemre, de csak azért, mert tudtam, úgysem fognak felvenni. A szóbelin megmondtam a professzor uraknak, hogy nem akarom az idejüket rabolni: színész szeretnék lenni. Előadtam nekik egy önálló estet, amit végighallgattak, majd sok sikert kívántak – mesélte a Bencs villában.

Annyira jellegzetes a hangja, hogy amikor évtizedekkel ezelőtt egy közúti ellenőrzéskor megállították a rendőrök, az orgánumáról ismerték meg és nem az arcáról – ez nem is csoda, hiszen akkor a tévében még nem nagyon lehetett látni, ellenben több mint ezer filmben vállalt szinkront az egyszavas megszólalástól a főszerepig.

Csuja Imrét a színház és a szinkron után a film is megtalálta, a legtöbben az Üvegtigris Csokijaként, a Valami Amerika Balájaként vagy a most futó Mi kis falunk polgármestereként ismerik. A napokban verseket mondott a Bencs villában, a Családi kör, a Nem tudhatom, a Jónás könyve mellett több Ady-verset is elszavalt. Négy éves volt, amikor a nagymamája már verseket olvasott neki, amikor pedig egy évvel később folyékonyan írt és olvasott, jöttek az Arany- és Petőfi művek. Sokat könyv nélkül is tudott, így amikor esténként átmentek a szomszédokhoz, és a felnőttek kifogytak a pletykákból, szóltak neki: Imi, mondj egy verset! Emiatt lett ez a címe az önálló estjének, amelyet évente tíz, tizenöt helyen ad elő – azért nem többször, mert alig van olyan nap, amikor ne játszana színházban vagy ne forgatna filmet. És hogy mégis beszorítja a verses estéket a naptárába, annak egyrészt az az oka, hogy szeretné, ha erről az oldaláról is megismernék az emberek, másrészt szívügyének tekinti a magyar irodalom remekeinek terjesztését.

Sikerélmény és trauma

Néhány éve a költészet napján Pogány Judittal utcán, boltban, buszon állítottak meg embereket azzal a kérdéssel: elmondhatnának-e nekik egy verset. – Az egyik áruházban három tagbaszakadt, lapátokat cipelő csávót állítottunk meg, akik nem voltak túl kedvesek, de amikor elmondtuk, hogy mit akarunk, azonnal ráálltak a dologra, majd alig győztek hálálkodni – mesélte Kováts Dénes kérdésére válaszolva a művész, aki, mielőtt felvételizett volna a színművészetire, üzemi népművelő volt a tedeji állami gazdaságban. Egy vetélkedő kedvéért minden ágazatban terjesztenie kellett a kultúrát, így tanított verset a vetőgép mögött bandukolva, de még a tehenészetben is. Aztán felvették a főiskolára, ahol rengeteget tanult a színészmesterségről és saját magáról.

– Olyan szerepeket is elvállaltam, amelyekről tudtam, hogy nem nekem valók, de az, hogy meg tudtam ezeket oldani, sikerélményt adott – és traumát is okozott. Mert azon járt az agyam, hogy amit most tudok, azt tudom-e majd egy hónap vagy egy év múlva? A mai napig ezért nem szeretem például a nyári szüneteket: év közben minden olajozottan működik, én pedig attól tartok, hogy a két évad közötti pár hétben megtörik a lendület és nem fogom tudni ugyanott folytatni, ahol abbahagytam. Azt hiszem, ez a fajta kétely visz előre, de nagy szerencsének tartom azt is, hogy fokozatosan épült fel a pályám. Nem kaptak fel azonnal, soha nem voltam ügyeletes üdvöske, centiről centire haladtam.

Egy kis rendellenesség

– Pécs, Debrecen és Eger után a budapesti Arany János Színház következett. Ez egy kis színház volt, de hittem abban, hogy ha van bennem tehetség és a fővárosban van deszka a talpam alatt, ott is ki lehet tűnni. Volt olyan nap, amikor délelőtt a Szélkötő Kalamonában, délután a Kőszívű ember fiaiban játszottam, este jött egy Brecht-darab, utána pedig egy négymondatos szerep a La Mancha lovagjában. Nagyon inspiráló időszak volt, de a színház megszűnt. Azt gondoltam, hogy láttak már annyian annyiféle szerepben, hogy ha kellek, hívnak. És így is lett: sok előadásban szerepeltem vendégként, majd Máté Gábor révén a Katona József Színházba kerültem, aminek annyira örültem, mintha megnyertem volna a főnyereményt az ötös lottón. Oda sok filmes szakember is járt, így előbb-utóbb jöttek a filmszerepek is – mesélte a kezdetekről Csuja Imre, aki szerint a jó színész titka az őszinteség, a személyesség, a beleérző képesség, az átéltség és ami még fontos: egy kis születési rendellenesség…

SZA

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában