Helyi közélet

2019.01.16. 11:03

Díjjal illették a vállalkozók bőkezűségét

Nyíregyháza - Nívódíjat adományoztak a Vállalkozók Nyíregyházáért Egyesületnek.

Nyíregyháza - Nívódíjat adományoztak a Vállalkozók Nyíregyházáért Egyesületnek.

– Tudomásom szerint egyesület még nem kapott ilyen elismerést a közgyűléstől – állította Lakatos Tibor, a Vállalkozók Nyíregyházáért Egyesület elnöke, aki dr. Kovács Ferenc polgármestertől vehette át a város nívódíját. Az indoklás szerint „példaértékű tevékenységük és hozzáállásuk mintaként szolgálhat a város lakói és mások számára egyaránt”.

Gyakori vendég

– Hat éve alakultunk meg tíz fővel. Amikor felvetődött az egyesület megalapításának a gondolata, a polgármester támogatta az ötletet, és olyannyira a kezdeményezés mellé állt, hogy gyakori vendég az üléseinken és a rendezvényeinken azóta is. Mára több mint ötven főre duzzadt a létszámunk, és ez nem pusztán azt jelenti, hogy gyarapodik a tagságunk, hanem alkotó munkával is párosul. Két tagnak kell javasolnia a leendő új tag felvételét. A pozitív döntés nem egyenlő az automatikus belépéssel, egy évig megfigyelői státuszban vehet részt az összejöveteleinken. Ha mindegyik jelen van, és megfelel az összes kritériumnak, akkor teljes jogú tagjává válik az egyesületnek. Egyébként olyan vállalkozók tartoznak hozzánk, akik kivétel nélkül érdekeltek a helyi beruházásokban. Az építőipartól a számítástechnikán át a papírírószer-forgalmazóig szerteágazó tevékenységet folytatnak. Amikor ülést tartunk, az ország különböző részéről olyan ismert személyiséget is meghívunk, aki példaként szolgálhat.

Karitatív tevékenység

A különböző területen, de ugyanazon a piacon dolgozó lokálpatrióta üzletemberek jobban megismerik egymást és a szolgáltatásaikat. Együtt tesznek Nyíregyháza fejlődéséért, és lehetőségeikhez mérten szponzorálják a tehetségeket, adományt gyűjtenek, karitatív szolgálatot teljesítenek.

– Az elmúlt években hozzájárultunk a városbál jótékony céljaihoz, alapítványi, óvodai és kórházi támogatásokhoz, adventi ételosztáshoz, facsemete-ültetéshez. Az aktivitást illetően árulkodó adat, hogy több mint nyolcvan százalékos a tagság részvételi aránya a rendezvényeinken, pedig igen elfoglalt üzletemberekről van szó. A nívódíj visszaigazolja, hogy érdemes volt hat esztendeje életre kelteni az egyesületet.

LTL

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában