Fotográfus az eltűnt idő nyomában

Nyíregyháza - Minden csábító szirénhang ellenére Nyíregyházán igazi otthonra találtam – vallotta Sipos László.

Az elmúlt esztendőben is szinte az utolsó pillanatig bővült a nemzeti értékeink „tárháza”, amely értékmentő tevékenységnek az év vége közeledtén újabb megyei gyümölcse termett. A Nyíregyházi Települési Értéktár Bizottság november 20-án megtartott ülésén úgy döntött: Sipos László Forster-emlékérmes fotográfus műemlékvédő és műemlékfotózáshoz kapcsolódó munkásságát ugyancsak a nemzeti értékeink sorába emeli. S hogy mindezt mennyire megérdemelten, arra páratlan bizonyítékul szolgált a kitüntetett január 9-én megtartott vetített képes előadása, ahol nem csupán elhivatottságáról, de páratlan művészettörténeti jártasságáról is újabb megerősítést kaphattunk.

Rácsodálkozva kincseinkre

A köztudottan önmagáról vonakodva nyilatkozó fotográfus ügyesen megoldotta, hogyan fejezze ki köszönetét. Olyan, a szívének talán legkedvesebb anyaggal állt ki közönsége elé – a helytörténeti különlegességek közé csempészve a több mint 30 évre visszatekintő szakmai múlt privát mozzanatait is –, amelyet eddig még soha nem hallhattunk, láthattunk. – Mindig is elnyomhatatlan vágyat éreztem, hogy az „én szőke városomat”, illetve azt a vidéket, „ahonnan legmesszebb van az ég”, meg tudjam mutatni az országnak. Hiszen annyi előítélettel kellett már eddig is megküzdenünk, miközben ma sem igazán köztudott, mennyi csodálatos kincsnek vagyunk a birtokában ebben a megyében – fogalmazta meg ars poeticáját mindjárt az elején. S miközben a felvételek segítségével beleshettünk a gyakran Európában is egyedülálló kultúrtörténeti értékű templomainkba megtudhattuk, Sipos László öt évig Szegeden élt, és már ott, akkor szembesült Szabolcs-Szatmár-Bereg megye műemléki gazdagságával. Visszatérve Nyíregyházára, mindjárt elhatározta, mindent felkeres újra, fotografál, hogy megőrizze a múló idő lenyomatát az utókornak. Ebből, a 80-as évek elején megkezdett munkából sarjadt a mostani elismerés.

– Tulajdonképpen ezeknek a templomoknak köszönhető, hogy publikálni kezdtem, megjelenve dolgozataimmal a különféle jó nevű, országos folyóiratokban – hallhattuk. Az egyiket – a kisszekeresi templomról készült tanulmányt – egy palermói professzor fölvette egy összeállításba, ami után sorra jöttek a meghívások a műemlékes konferenciákra, egyre szorosabbra fűzve kapcsolatát a városvédőkkel is. Mindeközben újabb tanulmányok születtek, további két tucattal gazdagítva a templomokról eddig összegyűjtött információkat és felvételeket. Előadások különféle európai egyetemeken, és persze publikációk az európai műemlékvédelmi akciók kapcsán is. A kitartó, áldozatos tevékenységre többfelé felfigyeltek, mígnem 2008-ban Sipos László átvehette a Forster Gyula-emlékérmet, amihez elsőként maga Ráday Mihály, a Budapesti Városvédő Egyesület elnöke gratulált.

Sokan bizonyára úgy gondolják, műemléket fotózni mindenki tud. De vajon valóban mindenki képes lenne rá?

Freskótöredékek nyomában

– A műemlékfotózás soha nem a helyszínen kezdődik, hanem attól hetekkel, hónapokkal korábban, a felkészüléssel. Ennek hiányában a fotográfus könnyen abba a hibába eshet, hogy azt sem tudja, mi érdemes a megörökítésre – szögezte le az előadó egy kedves kis történetet is betoldva. – Azt tartják, a középkori templomokat mindig délelőtt érdemes fotózni, a jól megvilágított sokszögzáródású szentélyek bemutatását helyezve a fókuszba. Ha kell, én magam többször is felkeresem a vizsgált műemléket, akár még a helyreállítása, felújítása során. Mindez azért is célravezető, nehogy freskónyomok tűnjenek el egy-egy félresikerült helyreállítás következtében.

Amikor Sipos Lászlót kitüntették a Forster-emlékéremmel, hála az Örökség Könyvkiadónak, a tanulmányok önálló kötetként is megjelenhettek. Többségükhöz az ICOMOS nemzetközi műemlékvédelmi szervezet alelnöke írt előszót, majd a szerzőt nem sokkal később be is választották a szervezet Magyar Nemzeti Bizottságának a tagjai sorába. Az UNESCO párizsi székhelyű tanácsadó szervezetének a plasztikkártyájával immár olyan helyekre is eljutott a világban, ahová más nem. Láthatta 2009-ben Sába földjét, Jement, eljutott a világ legelső keresztény országába, hogy megnézze az örmények komor, freskó nélküli kolostorait. Beléphetett a harsány színeivel tündöklő Tibetbe, s az erről készült könyv előszavát személyesen Makk Károly jegyezte. Tíz éven belül háromszor járt Angkor Watban, a már 800 éve is milliós metropolisnak számító városban, és rálépett Kambodzsa, vagyis a khmerek földjére. Még láthatta Róma egykori versenytársát, a csodálatos szíriai Palmira (jelentése pálmafa) romjait, mielőtt az ISIS a földdel tette egyenlővé.

– Nincsenek terveim, egyébként sem tépelődtem soha azon, mit szeretnék csinálni egy hónap vagy egy év múlva. Mindig azt vallottam, ha az ember jó úton jár, a sors vagy a jó Isten egyik tenyeréből kerül át a másikba – vallotta, amikor a hogyan tovább kérdéséhez érkeztünk. – Igazából már annyiszor abba akartam hagyni, hol Makk Károly, hol más rázott fel. – Szerencsénkre – tehetjük hozzá, hiszen jelenleg is öt helyen látható kiállítása, és készülőben van az időtlenség oszlopainak a bemutatása. Szerencsések vagyunk amiatt is, hogy Sipos László civilben jogász. Ellenkező esetben, vajon ki akadályozta volna meg a jánkmajtisi kastély kertjének felparcellázását 1991-92-ben?

Európában is egyedülálló templomaink

Templomok, amelyekről Sipos László olyan rajongással mesélt hallgatóságának:

MJ