Helyi közélet

2019.01.04. 09:07

Véget ért a téli szünet, újult erővel ültek be az iskolapadba a diákok

Nyírbogát, Nyíregyháza - A tanulók teljes erőbedobással dolgoznak azért, hogy jó jegyek kerüljenek a félévi bizonyítványukba.

Nyírbogát, Nyíregyháza - A tanulók teljes erőbedobással dolgoznak azért, hogy jó jegyek kerüljenek a félévi bizonyítványukba.

Megyénk legtöbb oktatási intézményében már véget ért a téli szünet, újra katedrára álltak a pedagógusok és iskolapadba ültek a diákok. A gyermekek, szülők és a tanárok célja közös: a lehető legjobb tanulmányi eredményekkel zárni a félévet, ami a továbbtanulás előtt álló általános és középiskolások szempontjából különösen fontos.

Szombatonként is lesz tanítás

A nagy múltra visszatekintő nyírbogáti Vántus István Általános Iskolában csütörtökön tartották az új év első tanítási napját. A diákok komolyan vették a „behívót”, hiszen a több mint kétszázhúsz fős létszámból mindössze néhányan hiányoztak.

– Ahogyan az lenni szokott, a gyerekek ezúttal is kipihenten, ugyanakkor felkészülten, tettre készen érkeztek az iskolába a téli szünet után. A folyosókon örömmel újságolták el egymásnak, illetve tanáraiknak, milyen ajándékokkal és élményekkel gazdagodtak az ünnepek alatt. A kollégáimmal egyetemben arra buzdítottam minden diákot, hogy teljes erőbedobással dolgozzanak azért, hogy jó jegyek kerüljenek a félévi bizonyítványukba – mondta el lapunk érdeklődésére Száva Erika intézményvezető.

Hozzátette: a Vántus-iskola óriási infrastrukturális megújulás elé néz, hiszen 837 millió forintot nyertek belső felújításokra, egy új szárny létrehozására, amelyben természettudományi labor működik majd, valamint az udvar rendbe tételére. – A márciustól kezdődő munkálatok kissé felborítják a megszokott rendet, de ennyi áldozatot szülő, tanár és diák is örömmel vállal a jó cél érdekében: a tanórák egy részét az ifjúsági házban, illetve a közeli tanyán lévő, felújított „régi” iskola-óvodaépületben fogjuk megtartani, és jó pár alkalommal szombatonként is tanítási napot hirdetünk majd. A nagyközség önkormányzata, miként fenntartónk, a Mátészalkai Tankerületi Központ, szerencsére mindenben mellettünk áll és segít minket, amiért hálásak vagyunk – fogalmazott az intézményvezető.

Szinte teljes a létszám

A nyíregyházi Túróczy Zoltán Evangélikus Óvoda és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában is becsengettek csütörtök reggel. Kocsis Zsolt igazgatóhelyettes ottjártunkkor elmondta: a hiányzók száma elenyésző, a tanítás szinte teljes létszámmal indult az új évben.

PI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában