Helyi közélet

2019.02.04. 14:44

A bírói hivatással ismerkedtek a kisvárdai diákok

Kisvárda - Pályaorientációs napot tartottak a Kisvárdai Bessenyei György Gimnáziumban 2019. január 30-án, melynek keretében – a Nyitott Bíróság programhoz kapcsolódva – 60 diák és 4 kísérő tanár látogatott el a Kisvárdai Járásbíróságra.

Kisvárda - Pályaorientációs napot tartottak a Kisvárdai Bessenyei György Gimnáziumban 2019. január 30-án, melynek keretében – a Nyitott Bíróság programhoz kapcsolódva – 60 diák és 4 kísérő tanár látogatott el a Kisvárdai Járásbíróságra.

Kapinné dr. Farkas Gyöngyi, a bíróság elnöke a jogászi hivatásrendekről tartott előadást az érdeklődő hallgatóságnak. A pályaorientációs napra meghívták az ügyészi és ügyvédi hivatásrend képviselőit is. Az ügyészi szervezetről dr. Varjú Imre vezető ügyész és dr. Dobos György Ádám alügyész tartott tájékoztatást, majd dr. Bányász Imre ügyvéd ismertette az ügyvédi hivatást érintő feladatköröket.

A bírósági munkához kapcsolódó egyéb munkakörökről, képzettségi feltételekről, illetve a bírósági szervezetről dr. Polyák Emese bírósági titkár tájékoztatta a hallgatókat, majd dr. Cselle Zsuzsanna bírósági ügyintéző az elektronikus kapcsolattartás és a közelmúltban megvalósult digitális fejlesztések előnyeit ismertette.

Dr. Gégényné dr. Utasi Judit járásbírósági bíró egy perszimuláció formájában megtartandó büntető ügy tárgyalására invitálta a résztvevőket, melybe a jelenlévő jogászok is bekapcsolódtak.

A tartalmas előadások után a tanulók megtekintették Szeifried Zoltán festőművésznek a járásbíróságon kiállított „Mátyás a reneszánsz király” című tárlatát is. Dr. Gyüre Péter bíró a gimnáziumba is ellátogatott, ahol a bíróvá válás folyamatáról előadást tartott a pályaválasztás előtt álló diákoknak.

- Nyíregyházi Törvényszék -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában