Érdekelt, hogyan formálódik a személyiség

Márton Áron erdélyi püspök helytállása, kalandos élettörténete már régen mozgóképre kívánkozott. Interjú Zágoni Balázs erdélyi magyar íróval, filmkritikussal, szerkesztővel.

Különleges vetítésnek adott helyet múlt pénteken a Krúdy Art Mozi, ugyanis Magyarországon elsőként itt, Nyíregyházán mutatták be Zágoni Balázs kolozsvári filmes A püspök reggelije – Márton Áron első ötven éve című dokumentumfilmjét. A kommunizmus áldozatainak emléknapjához kapcsolódó alkotás azt az erdélyi egyházi méltóságot mutatta be, aki püspöksége 40 esztendejének közel felét kommunista börtönökben, illetve házi őrizetben töltötte, nem számítva Erdély kettészakadásának nehéz időszakát. A film elkészültének egyik különlegessége, hogy a forgatás egyfajta kincskereséssé változott, ugyanis a mozgókép korában nem sikerült egyetlen filmfelvételt sem találniuk az 1980-ban 84 évesen meghalt, csíkszentdomokosi születésű egyházférfiról. Aztán egy brassói szekrény mélyéről mégiscsak előkerült néhány másodpercnyi „élő” mozzanat egy filmtekercs legvégéről.

Meglehetősen hosszú ideig, mintegy tíz esztendeig készült a film, no de milyen indíttatásból? Hogyan jött az ötlet?

Forgattam 2005-ben egy dokumentumfilmet Képzelt forradalom, avagy Osztrák-Magyar Románia címmel. Szoboszlay Aladárról, egy aradi plébánosról szólt, aki a barátaival – bármilyen furcsán is hangzik – megpróbálta megdönteni a bukaresti uralmat. A történet egy nagyon súlyos koncepciós perrel és 10 halálos ítélettel ért véget. Annak kapcsán ismerkedtem meg azokkal a történészekkel – Nagy Mihály Zoltánnal és Stefano Bottonival –, akik felhívták a figyelmemet, hogy Márton Áron titkos dossziéi kutathatóvá váltak. Persze minderről egy szó sincs a filmben, mi inkább Márton Áron gyermek- és ifjúkoráról akartunk megemlékezni, amit más munkákban az első öt percben elintéztek az alkotók. Olyan sok anyag került elő, hogy az első részt le is zártuk a címszereplő 50. évéhez közeledve, a 2. világháború végével. Egyelőre persze nincs még második film. A forgatás valóban hosszú folyamat volt, már 2006-ban apróhirdetéseket adtunk fel, amelyekben jeleztük, hogy Márton Áronról keresünk fényképeket és emlékeket. A felhívások több megyei lapban megjelentek, és sokan megkerestek, hogy „az édesapám ott volt azon a cserkésztalálkozón Márton Áronnal, és megvannak a fényképek”. Egyik szál a másikhoz vezetett, egyre több ismerőst ajánlottak: „A Szász Erzsike nénit még föltétlenül keressétek meg, mert ő a néhai püspök unokahúga!” – figyelmeztettek. Rájöttünk, hogy egy kutatómunka kellős közepébe kerültünk, miközben filmet akartunk csinálni. Tíz évig készült, de nem állandóan ezen dolgoztunk. A produkció tavaly kapott egy nagyobb lendületet, és így eljutottunk a befejezésig.

A címet látva azt is hihetnénk, hogy a film tisztelgés a mozgókép születése előtt, a Lumi­ère-testvérek első munkáinak egyikére, A kisbaba reggelije címűre asszociálva.

Az egyik konkrét apropó: a filmben Szász Erzsike által elmesélt kerti reggeli, amikor egy fárasztó bérmaút után együtt reggelizett a család a szőlősben. Inkább arról van szó, hogy eredetileg trilógiában gondolkodtunk, vagyis a püspök reggelije után jöhetett volna az ebédje és a vacsorája. Ha trilógia már nem is készül, talán egy második film születésének még van esélye. Elsősorban az érdekelt bennünket, miből táplálkozik a személyiség, hogyan épül azzá, akivé végül lett. Gyakran olyan címekkel illetik Márton Áront, mint például „emberkatedrális”. A nagysága nyilván hozzámérhető a kifejezéshez, de szerintem az elnevezés inkább eltávolít az embertől, mi pedig olyan címet akartunk, ami közelebb visz hozzá, és lehozza közénk a földre.

Miért éppen 1944-gyel ért véget az első rész? Bár nyilván akkor mondta el az egyik legfontosabb beszédét a szószékről, tiltakozva a holokauszt, a zsidók elhurcolása ellen.

Az élettörténet következő mozzanata már a kommunizmus időszakával függött össze: több kísérletről tudunk a letartóztatására, miután fogságba esik. Az eredeti verzió másfél órás volt, és onnan vágtunk vissza több mint 30 percet. Nem a végét vágtuk le, hanem elhanyagolható elemeket vettünk ki, hogy beleférjünk abba az 53 perce, amit általában a televíziók kérnek. Az viszont tény: ez a befejezés valamilyen módon kéri a folytatást. Természetesen rendkívül izgalmas időszak, ami ezután jön. Kikértük a történész tanácsadóink véleményét is, hogy milyen lehetőség lenne a folytatásra. A legnagyobb gond, hogy erről az időszakról egyáltalán nincsenek képek.

Pedig ha a mostani mű a kincskeresésre épül, a folytatás egy izgalmas krimi is lehetett volna, gondolunk itt az egyház megosztottságára, a besúgásokra és a helyettes püspökök kiválasztására.

Valóban, nem minden erdélyi püspök került börtönbe, vagyis nagyon példamutató, hogy ő katolikus püspökként inkább ezt vállalta, nem pedig az együttműködést a hatalommal. Amikor elkezdődik ellenük a hajsza, a kultuszminisztérium békepapokból egy három fős vezetőséget nevez ki Gyulafehérvárra. Azt hitték, ezzel megoldották a kérdést, valójában pedig nem, mert senki nem hallgatott erre a három békepapra. Valahol mindig volt egy titkos püspök, akit még valamikor Márton Áron nevezett ki, az utasításokat is ő adta. A Securitate próbálta ennek a láthatatlan egyháznak megtalálni a fejét. Az első titkos püspököt le is tartóztatták, de pár hét múlva egy újabb állt a helyére. Hosszú időbe telt, mire erre a láncolatra rájöttek, és akkor négy embert tartóztattak le egyszerre. Igen, ebből tényleg egy izgalmas filmet lehetne csinálni.

Korábban amerikai dokumentumfilmekben lehetett ilyen animált képeket látni. Ezek a mozgóképek hiányát hivatottak szolgálni, vagy ma már illik ezt a formanyelvet használni?

Ma már sokkal kevésbé tudunk egy állóképet, egy fényképet hosszú ideig nézni, mindenképpen meg akartuk a figurákat mozdítani még mozgóképek hiányában is. Gergely Szilárd, egy ügyes csíkszeredai animátor képes is volt rá, remekül életre tudja kelteni a mozdulatlan fotókat.

Magyarországon vannak fiatalok, akik nem tudják, mi is volt az a málenkij robot. Kolozsvárott a fiatalság mennyit tud a saját történelméről vagy mondjuk Márton Áronról?

A püspökké avatás 80. évfordulójának tiszteletére, egy szentmisét követően tartottak egy megemlékezést az egyetemen, és végignézve a közönségen, harmincévesnél fiatalabb nézőt nemigen találtam, pedig Kolozsvárott dolgozott hosszú ideig. Székelyföldön már sokkal jobban ismerik, Csíkszeredában, Csíkszentdomokoson szinte kultusza van, az előbbi település főgimnáziuma a nevét viseli, az utóbbiban pedig egy nagyon igényes múzeum őrzi az emlékét.

Úgy hírlik, egyre több film készül Márton Áron életéről, s újabban egy játékfilmről is hallani. Mindebben az ön filmjének is szerepe van?

Nem gondolnám, hogy mi adtuk a kezdő lökést, inkább a püspök személyisége különleges. Tény viszont, hogy a készülő játékfilmben a Márton Áront alakító Bodolai Balázs – mivel elterjedt, hogy végül is létezik róla egy nagyon rövid archív felvétel – a forgatás előestéjén felhívott, feljött hozzám. Fél tucatszor is megnézte azt a jelenetet, amikor a Szent Mihály-templomban 1944-ben a papszentelés alkalmával szót emel a zsidók deportálása ellen.

MJ